Vágólapra másolva!
Kevesen számítottak arra, ami a Budapest Bank férfikézilabda-liga döntőjének eddigi mérkőzésein történt. A párharc kezdete előtt esélytelenebbnek tartott Pick Szeged ugyanis az első meccsen idegenben, majd hazai pályán is legyőzte az MKB Veszprém együttesét, így a Tisza-partiak összesítésben már 2 0-ra vezettek a három győzelemig tartó párharcban. A harmadik összecsapáson viszont fordult a kocka, az addig magabiztos szegedieknek esélye sem volt Veszprémben, így a címvédő nagyarányú győzelmet aratott, 2-1-re módosította az összesített állást, és életben tartotta a reményt a végső sikerre. A negyedik meccsre szerdán, Szegeden kerül sor.

Szerdán rendezik a férfikézilabda-bajnokság fináléjának negyedik összecsapását, amennyiben érvényesül a hazai pálya előnye, úgy a Pick Szeged tizenegy esztendő után újra bajnoki címet ünnepelhet.

Elképzelhető, hogy mindkét gárda a legerősebb összeállításában léphet pályára. A veszprémieknél úgy tűnik, hogy Kiril Lazarov játékára is számíthat Zdravko Zovko vezetőedző, míg a Pick Szeged együttesében felépült sérüléséből Ratko Djurkovics, így biztos, hogy a kiváló játékos is pályára lép.

"Kissé görcsössé tett minket az első két mérkőzés elvesztése, de a vasárnapi győzelem jót tett a csapat hangulatának. Kiválóan játszottunk, és amennyiben ezt a formát átmentjük a szerdai találkozóra is, úgy biztosak lehetünk az egyenlítésben. A Pick Szeged remek együttes, és nagyon nehéz legyőzni őket hazai pályán, de most érzek annyi erőt a csapatunkban, hogy meglepjük a szegedieket idegenben. Tudjuk, hogy nem hibázhatunk többet, és biztosak vagyunk abban, hogy nem lesz bajnokavatás Szegeden" - mondta Iváncsik Gergő, az MKB Veszprém balszélsője.

"Bár kikaptunk vasárnap Veszprémben, még mindig nálunk van az előny és ebből erőt kell merítenünk. Hazai pályán, a saját közönségünk előtt nagyon erősek vagyunk. Aki le akar minket győzni, annak alaposan fel kell kötnie azt a bizonyos gatyát. Nem akármilyen meccs lesz, az biztos. Közhelynek tűnik, de ebben az esetben tény: csak akkor győzhetünk, ha 120 százalékot teljesítünk" - értékelt Bendó Csaba, a Pick Szeged játékosa.

Lapcsevics: Szeged?

Hogy figyelemelterelés, pletyka, esetleg egy jól értesült informátor biztos jelentése, nem tudni, mindenesetre a Délmagyarország című napilap úgy tudja, Ivan Lapcevic, az MKB Veszprém szerb idegenlégiósa szívesen játszana az új bajnoki évben a Pick Szegedben.