Társoldalunk:

Teljesítette a hármas célt a nőikézi-válogatott

2009.06.15. 10:06

Kettős győzelemmel kvalifikálta magát a decemberi, kínai világbajnokságra a magyar nőikézilabda-válogatott, amely a nyíregyházi visszavágón 11 góllal múlta felül Szlovákiát. Az [origo] forgatócsoportja a mérkőzés hőseit kérdezte.

"Nagyon örülök, hogy jól játszott a csapat, amit készültünk, azt maximálisan tudtuk teljesíteni. Úgy gondolom, Szlovákiát ilyen különbséggel kell legyőzni hazai pályán" - nyilatkozta Tóth Tímea a 33-22-es sikerrel záródott mérkőzést követően.

"Jól játszottunk, betartottuk a taktikát. A magyar válogatottnak minden felállásban meg kell felelnie az elvárásoknak, ezt most meg is mutattuk" - vélte a kiválóan védő Herr Orsolya.

Imre Vilmos szövetségi kapitány is maradéktalanul elégedett volt a látottakkal: "Sokszor mondtam, hármas célunk van: kijutni a vébére, lehetőleg kettős győzelemmel, s egy meccsen nagy különbséggel győzve. A csapat mindhárom célnak megfelelt, magabiztosan jutottunk ki a vébére, ez minimális elvárás volt a csapattól.


A 24 csapatos világbajnokságra egyébként még három hely kiadó, csupán az amerikai földrészen nem fejeződtek be a kvalifikációs küzdelmek.

A biztos résztvevők:
Európa: Ausztria, Dánia, Franciaország, MAGYARORSZÁG, Németország, Norvégia, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svédország, Ukrajna
Ázsia: Koreai Köztársaság, Japán, Kazahsztán, Kína, Thaiföld
Afrika: Angola, Elefántcsontpart, Kongó, Tunézia
Óceánia: Ausztrália

A vb csoportsorolását július 15-én rendezik Bázelben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK