Vágólapra másolva!
A világbajnoki és az Európa-bajnoki selejtező után a decemberi, szerbiai Eb-n is összekerült egymással a magyar és a német nőikézilabda-válogatott. A továbbjutásba még Horvátország és Spanyolország szólhat bele.

A monacói EHF-kongresszus keretében kisorsolták a december 4-16-a közötti, szerbiai nőikézilabda-Eb csoportbeosztását. A magyar válogatott a horvátok, a németek és a spanyolok ellen lép pályára Újvidéken, ezen az ágon szerepel még Románia, Montenegró, Oroszország és Izland.

"Ideálisnak mondható a sorsolás, akár a csoportunkat, akár az águnkat nézzük - mondta a Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. "Mivel reményeink szerint hazai pályán játszhatunk Újvidéken, ezért úgy vélem, mindhárom csoportellenfelünk ellen jó esélyünk van a győzelemre, és bár minden meccsen nagy küzdelmet várok, a válogatottnak tovább kell jutnia a csoportból. Az águnk sem reménytelen, különösen, ha azt nézzük, hogy elkerültük Norvégiát, Franciaországot, Dániát, tehát a 2011-es világbajnokság három elődöntősét, valamint az Eb-ezüstérmes, és szintén olimpiai résztvevő svédeket."

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány szerint kiegyenlített csoportba került a magyar válogatott. "A horvát, a német, a magyar és a spanyol együttes nagy harcot vív majd a továbbjutásért és a pontokért, a négy csapat egymás elleni párharcaiban megjósolhatatlan a végeredmény. Mindegyik csoport erős, talán a B-csoport a leggyilkosabb, és az A-csoport valamennyivel könnyebbnek tűnik. Mi az első kalapból valószínűleg a leggyengébb horvátokat, míg a negyedik kalapból a vb-bronzérmes spanyolokat, azaz a legerősebb válogatottat kaptuk. Természetesen tovább akarunk jutni a csoportból, és pontokat vinni magunkkal a középdöntőbe. Ha legalább hat mérkőzést tudunk játszani az Eb-n, az remek teszt lesz a válogatottnak, lemérhetjük, hol is tartunk. A magyar a világ legjobb közönsége, így remélem, hogy Újvidéken szinte hazai pályán léphetünk pályára."

A csoportbeosztás:
A csoport (Belgrád): Norvégia, Ukrajna, Szerbia, Csehország
B csoport (Nis): Svédország, Franciaország, Dánia, Macedónia
C csoport (Újvidék): Horvátország, Németország, Magyarország, Spanyolország
D csoport (Vrsac): Románia, Montenegró, Oroszország, Izland

A csoportokból az első három helyezett jut tovább a belgrádi és az újvidéki középdöntőbe.