Ma sokat adnánk a 2004-es érdektelen ötödik helyezésért

Női kézilabda-válogatottunkat hat olimpiája közül 2004-ben övezte a legcsekélyebb figyelem. Ennek számos oka volt, de a legfőbb természetesen a csapat, maga. Hiszen hét athéni mérkőzéséből csupán kettő volt érdemi, de azt a kettőt elveszítette, és az öt érdektelen megnyerésével az ötödik helyen kötött ki. Azt is mondhatnánk, ez minden idők leggyengébb szereplése; ám még mindig jobb a pályán, mint tévén nézni az ellenfeleket.

Számos sportágra igaz, hogy az olimpiára nehezebb kijutni, mint ott sikert elérni; fokozottan így volt ez sokáig - a hatos, a nyolcas, de még a tízes mezőnyök idején is – női kézilabdában is. Az 1980-as negyedik helyezéshez egyetlen komoly vetélytársat sem kellett legyőzni, az 1976-os és az 1996-os bronzhoz egyet-egyet, a 2000-es ezüsthöz hármat.

Az újabb, 2004-es éremhez elegendő lett volna kettőt is, de egyet sem sikerült.

Pedig vb-döntős, papíron bombaerős keret vágott neki a játékoknak. Még megmaradt hírmondónak a harmincon túliak közül Bojana Radulovics (aki nem csupán ezen az olimpián lett gólkirálynő, hanem a 2003-as világbajnokságon és a 2004-es – hazai Európa-bajnokságon is!) és Farkas Ágnes, húszas éveiben és pályája zenitjén járt

Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Tóth Tímea, Ferling Bernadett, Lovász Zsuzsanna, Kirsner Erika és - az öt hónap múltán tragikus autóbalesetben életét vesztő - Kulcsár Anita,

éppen berobbant Görbicz Anita. Valami mégis hiányzott. Talán a hit. Mert a 2003 decemberében, Zágrábban elveszített vb-döntő sebei nem hogy nyolc napon, nyolc hónapon belül sem gyógyultak. Nyolc és fél perccel a duda előtt héttel vezettünk a franciák ellen – ebben a sportágban, két, nagyjából egyenlő erő küzdelmében innen nem csak szakmai, szinte elvi lehetetlenség kikapni. Úgyhogy sokakban megfogalmazódott az önemésztő kérdés: létezik egyáltalán olyan részeredmény, amelynél felsóhajthatunk, hogy nyertünk?

Kulcsár Anita a 2004-es athéni olimpián még ott volt Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Athén azt a meggyőződésünket erősítette, hogy nem. No, nem az első három mérkőzés, mert azok a sorsolás szeszélye folytán érdektelenül peregtek le. A torna tízes mezőnye hat komoly csapatot vonultatott fel, ám azok nem egyenlő arányban oszlottak el a két csoport között, hanem kettő jutott a mienkbe, négy a másikba. Nálunk a mieink mellett az ukránok, odaát a koreaiak, a dánok, a franciák és a spanyolok. Elképesztő asszimetria, de nem feltétlenül kedvező, hiszen a negyeddöntőre a másik ágról nem is érkezhetett pofozógép ellenfél. Ellentétben a csoportmeccsekkel. Együttesünk a nyitányon 28-24-re verte Kínát (bevallom, nem az én jelenlétemben, inkább a pólórajtot választottam, talán érthetően fiaink Szerbia-Montenegró elleni rangadóját),

majd 33-20-ra a görögöket, 35-26-ra a brazilokat, és már csak az elsőség volt a tét az ukránok elleni csoportdöntőn.

Ez a párharc azonban „kicsit" korábban kezdődött. Első hallásra meglepő, de 2003. december 11-én, Fiuméban. (Amelyet „újmagyarul" egyre többször neveznek Rijekának.) A vb második csoportköre utolsó fordulójának az ukránok már biztos elődöntősként mentek neki, nekünk viszont győzni kellett a négybe kerüléshez. Ők ennek megfelelően tartalékosan, takarékon kezdtek, beérték volna kétkapus edzéssel, közös légzéssel, visszafogott magyar győzelemmel; válogatottunk azonban 35-23-as nyílt színi „kivégzést" rendezett. Egy addig jó kollégának ismert kijevi sportvezető emiatt még engem is elküldött a jó édes anyámba, így nem különösebben bántuk, hogy a horvátországi tornán már nem találkoztunk.

Farkas Ágnes is tagja volt az 5. helyezett magyar női válogatottnak Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Athénban viszont igen. A sportág egyetemes történetének egyik legellenszenvesebb szövetségi kapitánya, Leonid Ratner bele is fogott szokásos dühkitöréseibe, a Pálinger bravúrjainak köszönhető 12-8-as félidei magyar vezetés hatására fokozta azokat, ám egyszer csak okafogyottá váltak átkozódásai. Az ukránok előbb két gólra jöttek fel, aztán az 55. percben egyre (21-20), az 56.-ban egyenlítettek (21-21), és

utolsó csapásként az 59. percben 23-22-re megszerezték a vezetést. Sőt válasz hiányában a győzelmet, a csoportelsőséget is.

A mieink így másodikként, a negyeddöntőben belefutottak a franciákba, amit a tőlünk elszármazott, náluk kikötött, és már az ő színeikben világbajnok Szabó Melinda érdeklődésemre kétségbeesetten kommentált:

Ezt nem hiszem el! Amikor láttuk, hogy a magyarok kikapnak az ukránoktól, és megint egymás ellen kell játszanunk,

komolyan mondom, üvöltöttünk, különösen én." Kis híján mi is. Hiszen válogatottunk előtt ott volt a legjobb négy közé vezető, kikövezett út, ám letért róla, és bement az erdőbe. Ahonnan azért még ki lehetett volna találni, ugyanis a franciákat a csoportban 35-26-ra intézték el a dánok, 30-23-ra a koreaiak. Ráadásul alkalom kínálkozott a visszavágásra a vb-döntőért, amelynek kapcsán, biztatásként még felidézhettük Olivier Krumbholz francia szövetségi kapitány szavait is: a magyarok nyilvánvalóan jobbak, csoda kellett ahhoz, hogy veszítsenek.

A csoda pedig attól is csoda, hogy nem ismétlődik nyakra-főre. Az athéni negyeddöntő első 28 perce ennek jegyében telt,

csapatunk ragyogó játékkal, magától értetődően lépett el 13-8-ra. Csakhogy a következő 11 percben mindössze egyetlen magyar gól esett,

pedig a szünetet nem számítottuk be. Középjátékosainkat folyamatosan és szisztematikusan „bontották", olykor szándékosan ütötték, az állás döntetlenre romlott. Lovász ekkor nem készakarva, de fejbe találta és kilőtte Nicolas kapust, akinek az öntudatlan leérkezéskor kiment a bokája, ezért a törpénél valamivel termetesebb Dudziak állt a helyére. Nem sportszerű, de fellélegeztünk, ám bár ne tettük volna. Dudziak ziccerek és átlövések sorát fogta, felnőve az első félidőben 57 százalékos hatékonysággal parádézó Pálinger mellé.

20-17-es előnyünkről 2-8-as szériával, végül egy szépítőnek nem nevezhető góllal, 25-23-as vereségünkkel pecsételtük meg sorsunkat és kiesésünket.

A francia Isabelle Wendling és a Radulovics Bojana összecsapása a negyeddöntőben Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Amihez ezúttal sajnos csoda sem kellett. Stephanie Cano francia csapatkapitány is materiálisabb okokat adott érdeklődésemre:

Nem hiszem, hogy a jóisten állna mögöttünk. Azt viszont tudom, hogy mi elsősorban harcosok vagyunk,

az állástól függetlenül az utolsó pillanatig küzdünk, és a magyarok erre képtelenek." Görbicz Anita nem egészen így gondolta, arra panaszkodott:

„Nem tudom, szándékosan utaztak-e ránk a franciák, de amit védekezésben műveltek, az nem fér bele a normális kézilabda kereteibe."

Szabó Melinda erre úgy replikázott, valóban kemények voltak, de az edzőjük mindig azt kéri, ütközzenek, menjenek el addig, amíg a bírók engedik, és ezúttal eddig engedték. Tegyük hozzá, Krumbholz mester akkori segítője, Eric Baradat korábban a rögbiről váltott kézilabdára, és valamit azért megőrzött régi énjéből. Mocsai Lajos így sem vitatta Cano és Szabó igazát: „Csak úgy győzhettek le minket a franciák, hogy fizikailag őrölték fel filigrán játékosainkat, és ezt az utat is választották. De el kell ismernem, a mi csapatunk mentálisan valóban rendkívül labilis, és téthelyzetben ez döntő."

Görbicz Anita már 2004-ben ott volt a válogatottal az olimpián Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A téthelyzet e vereséggel sajnos elmúlt. Az 5-8. helyért jött is két győzelem – 36-31 a brazilok, 38-29 a spanyolok felett -, és ezek következményeként az 5. hely. Vele egy dicsérendő momentum:

legalább nem esett szét az álmait vesztett csapat, hanem hozta a kötelező minimumot.

Ekkor már viszonylagos érdektelenség mellett. Hiszen Athénban négy magyar válogatott is jelen volt, és két másik bejutott a négy közé. A férfi kézilabdacsapat és a férfi vízilabda-válogatott.

A negyedikként zárt férfi kézilabdások is – 1980 után először képviseltettük magunkat mindkét szakágban az olimpián,

és ezt azóta sem sikerült megismételni -, pólósaink pedig elképesztő hadjáratban védték meg sydneyi bajnoki címüket. A „jó fiúk" mellett ráadásul a rosszak is sok témát adtak, magyar doppingügyek miatt még soha nem kellett ennyit pironkodnunk.
Kézilabdás lányaink legalább becsületesen és becsülettel küzdöttek. Más kérdés, hogy ez Athénban ötödik helyezést ért. Amit azért az azóta eltelt idő ugyancsak felértékelt.

Az olimpiai 5. helyezett magyar női válogatott:
Bohus Beáta, Farkas Ágnes, Ferling Bernadett, Görbicz Anita, Kirsner Erika, Kulcsár Anita, Mehlmann Ibolya, Lovász Zsuzsa, Pálffy Zsuzsa, Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana, Sirina Irina, Siti Eszter, Tóth Tímea

Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos
Edző: Marczinka Zoltán

A magyar válogatott eredményei az athéni olimpián
Csoportmérkőzések:
Magyarország-Kína 28-24 (17-11)
Magyarország-Görögország 33-20 (15-9)
Magyarország-Brazília 35-26 (19-14)
Magyarország-Ukrajna 22-23 (12-8)
Negyeddöntő:
Magyarország-Franciaország 23-25 (13-10)
Az 5-8. helyért:
Magyarország-Brazília 36-31 (17-14)
Az 5. helyért:
Magyarország-Spanyolország 38-29 (22-15)

A 2004-es női olimpiai kézilabdatorna végeredménye: 1. Dánia, 2. Koreai Köztársaság, 3. Ukrajna, 4. Franciaország, 5. Magyarország, 6. Spanyolország 7. Brazília, 8. Kína, 9. Angola, 10. Görögország

Ballai Attila