Egy harmincezres kisváros csapata érte el ezt a sikert, így nyugodtan mondhatom, hogy a Szekszárd a legkisebb ebben a fantasztikus mezőnyben" –
mondta lapunknak Szabó Gergő. Azt már régóta tudtuk, hogy hova kerülhetünk, a mi csoportunkban van a tavalyi győztes orosz Jekatyerinburg és a második spanyol Salamanca is.
Úgy vélem, hogy ez a nagyon fiatal csapat nyerhet ebben a sorozatban egy-két meccset,
elsősorban az MBA Moszkva, vagy a lett Riga ellen lehet sanszunk hazai pályán. Talán még a Montpellier ellen is.
De nem zárnám ki azt sem, hogy esetleg idegenben nyerünk valaki ellen."
Szabó Gergő szerint az Euroliga-főtáblás szereplés sokat fog hoznu a Szekszárdnak. Még akkor is, ha újonccsapatról van szó és akkor is, ha mindenki tudja, hogy soha nem látott terhelés alá kerülnek Studer Ágnesék. „A legnehezebb dolog a sok utazás lesz" – mondta Szabó Gergő.
Az biztos, hogy a hazai mérkőzéseinket Szekszárdon rendezzük meg. Tudjuk, hogy kicsi és régi a csarnokunk, de ha az Eurocup Final Four megrendezésére alkalmas volt, akkor az Euroliga csoportmeccseire is az lesz.
Az is jó hír, hogy tárgyalásban vagyunk a Digi TV-vel, így a hazai meccseinket minden bizonnyal ők közvetítik majd".
A Szekszárd számára azért is volt nehéz a selejtező, mert a csapatot akkorra kellett csúcsformába hozni, amikor a többi együttes még a felkészülés hajrájában járt. „Talán ezért nem voltak annyira látványosak a meccsek Sepsiszentgyörgyön, de a lényeg a továbbjutás.
Ez azért is volt nagyon nehéz, mert a Sepsi csapata – amelyikkel amúgy kiváló a kapcsolata a klubunknak – mindent megtett azért, hogy ők jussanak fel a főtáblára. Mi is szerettük volna megrendezni ezt a selejtezőt, de ők elvitték az orrunk elől. Amikor kedden legyőztük a török Kayserit, mindenki tudta, hogy a Sepsi elleni meccsünk lesz a sorsdöntő. Ment is az ugratás, de aztán a pályán már nem volt helye a viccelődésnek" – mondta Szabó Gergő, aki hozzátette: hat éve azért küzdenek, hogy a Szekszárd ide eljusson. Eddig háromszor próbálkoztak az Euroliga selejtezőjében, kétszer nem sikerült a feljutás, a harmadikat azonban siker koronázta.
Most úgy érzem, hogy ez a csúcs, amit a nemzetközi szinten elérhetünk, de igazából jó lenne megragadni ebben az elit társaságban. Ez azonban nagyon nehéz lesz.
A 14 meccses alapszakasz során biztosan lesznek olyan meccsek, amikor legyőznek bennünket, de a lényeg, hogy szakmailag sokat profitálhatunk az Euroliga-szereplésből.
Új játékos leigazolását most nem tervezzük, hiszen ez a társaság érte el ezt a sikert, velük kell nekimenni a főtáblás szereplésnek.
Aztán, ha az élet úgy hozza, lehet, hogy igazolunk még valakit" – fejezte be nyilatkozatát Szabó Gergő.
A Szekszárd az A-csoportba kerül a címvédő UMMC Jekatyerinburg, a tavalyi döntős Perfumerias Avenida Salamanca, az MBA Moszkva, a Lattes Montpellier, az Umana Reyer Venezia, a TTT Riga és a ZVVZ USK Praha mellé.
A KSC Szekszárd csapatának Euroliga-menetrendjéből kitűnik, hogy a csapatra a legnehezebb időszak az október 20 – november 24. közötti egy hónapban vár. Ebben a 4 fordulóban háromszor kell idegenben (Prága, Moszkva, Salamanca) játszani, miközben hazai pályán fogadják a címvédő orosz Jekatyerinburgot. Plusz november 2. és 24. között a női válogatottra két Eb-selejtező vár (a spanyolok ellen hazai pályán, Izland ellen idegenben), a nemzeti csapatban is szerepelnek majd a KSC játékosai.
A KSC Szekszárd Euroliga-főtáblás menetrendje:
Az első mérkőzést a tolnai csapat idegenben, Olaszországban, a Venezia otthonában vívja.