Vágólapra másolva!
Lezárult a Soron Basket és az ellenünk súlyos szerződésszegést elkövető Brittney Sykes közti per.

A jogi csatározás végén a BAT nemzetközi választottbíróság a soproniak beszámolója szerint „a hasonló ügyekkel teljesen ellentétes irányú ítéletet hozott, és a nem vitatott szándékos szerződésszegés ellenére sem találta indokoltnak klubunk azonnali felmondását a játékossal szemben."

„A választottbíró ítéletét nem illik minősíteni, így ettől tartózkodnék. Tényszerűen azonban annyit meg lehet állapítani, hogy

– mondta dr. Wenczel Kristóf, a klubot képviselő ügyvéd.

„A felek között, illetve a bíróság ítéletében nem vitatott, hogy a játékos szándékos szerződésszegést követett el. Azonban a szándékos szerződésszegés - ismételt igazolatlan távollét - a választottbíró szerint nem olyan súlyú, amiért a klub azonnali felmondással élhetett volna vele szemben. A jövőre nézve a kérdés számomra, hogy ha egy hivatásos sportoló szándékos, igazolatlan és indokolatlan távolléte a versenyszezon közben (!) nem minősül súlyos szerződésszegésnek, akkor vajon mi tekinthető annak?"

Török Zoltán ügyvezető szűkszavúan kommentálta a BAT döntését: "Ma is mindent ugyanúgy cselekednék, ahogy fél éve tettem."