Vágólapra másolva!
Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója vasárnap este csapatával legyőzte az Olimpiakoszt az Euroliga döntőjében, ezzel pedig ő lett az első magyar játékos, aki megnyerte a rangos európai sorozatot.

Hanga Ádám csapata, a Real Madrid nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát, mivel a kaunasi négyes döntő vasárnapi fináléjában 79-78-ra legyőzte a görög Olimpiakoszt.

A 34 éves játékos az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában felidézte, hogy az elmúlt 10-11 évben négyszer is eljutott a Final Fourba, ebből a vasárnapi volt a harmadik fináléja, de most először sikerült nyernie.

Hanga Ádám nagyon boldog Forrás: NurPhoto via AFP/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport

- mondta Hanga, majd hozzátette, elsősorban a családjával szeretne ünnepelni, aztán szerdán nekivágnak a bajnokságnak.

- emelte ki a korábban a Barcelonában is megfordult kosárlabdázó, majd elárulta, hogy az interjút követően bemegy az öltözőbe és iszik egy sört a csapattal.