Társoldalunk:

Deco: Nem csak Ronaldo miatt erős Portugália

2008.06.18. 12:32

A portugál válogatott már két mérkőzés után biztosította a helyét a legjobb nyolc között, és az együttes egyik legjobbja eddig a tornán Deco volt. Mindez csak azért meglepő, mert a középpályás a szezon során klubjában, az FC Barcelonában korántsem futballozott kiemelkedően - igaz, a focista szerint olyan rosszul sem játszott, mint azt a kritikusai mondják.

- Az Európa-bajnokságon eddig remekül ment önnek a játék. Mit gondol, az idény során a klubjában miért nem futballozott ilyen jól?
- Egyáltalán nem hiszem, hogy a szezon során olyan rossz teljesítményt nyújtottam volna, mint sokan mondják, de tény, hogy a kontinensviadal lehetőséget jelent a számomra, hogy remekül zárjam az évadot. Tavasszal egyébként sokat voltam sérült, és érthető, hogy nem tudtam a maximumot nyújtani, hiszen nem voltam tökéletes állapotban.

- Akkor elégedett a 2007-2008-as szezonban mutatott teljesítményével?
- Igen, a legtöbb mérkőzésen úgy futballoztam a Barcelona színeiben, hogy nem lehetett rám panasz, és nagyon örülök, hogy most a válogatottban is jól játszom. Az egyéni teljesítmény ugyan fontos, de keveset jelent, ha a csapat vereséget szenved, és a futballban egy ember nem tudja megnyerni a meccseket.

- Sokan a portugálokat is "egyszemélyes" csapatnak tartották Cristiano Ronaldo miatt...
- Igen, és ez meglehetősen nagy nyomást helyezett rá, ami nem túl jó dolog. Valóban ő az egyik legfontosabb játékosunk, hiszen elképesztő formában van. A legfantasztikusabb vele kapcsolatban az, hogy szinte minden játékelemben kiemelkedő a tudása: a technikája lenyűgöző, gólerős, de fizikálisan is felveszi a versenyt a védőkkel, nem lehet csak úgy elnyomni. Az önbizalmával sincsen probléma, főleg, hogy a klubjával mindent megnyert. Ugyanakkor a portugál válogatott nem csak miatta erős.

- Hanem?
- Úgy vélem, hogy Ricardo Carvalho jelenleg a világ legjobb középhátvédje, és hatalmas tartást ad a védelmünknek, ráadásul mellette Pepe is nagyon sokat fejlődik, és egyre jobban megértik egymást. A középpályán és a támadó részlegben pedig rengeteg olyan fiatal játékosunk van, akik meccsről meccsre egyre jobbak. Nani, Miguel Veloso, Joao Moutinho vagy Ricardo Quaresma - azt hiszem, az utánpótlás-képzésünkre nem lehet panasz.

- Az eddigi meccseken úgy tűnt, hogy a csapategység is kiváló.
- Igen, és is úgy érzem, hogy az Eb-re kiutazott 23 játékos kiváló keretet alkot, és minden focista tudja, hogy fontos szerepe van. Olyan csapatunk van, amely a legnehezebb pillanatokban nem összeomlik, hanem még erősebb lesz. Képesek vagyunk látványos támadójátékra, de ha arra van szükség, akkor küzdeni is tudunk. Az a tudat, hogy egy ilyen remek csapat tagja lehetek, tovább növeli az önbizalmat, és ez nagyon fontos tényező egy nemzetközi viadalon.

- A jelek szerint az önbizalomnak nagy jelentőséget tulajdonít.
- A legutóbbi két nagy viadalon, vagyis a 2004-es Eb-n és a 2006-os világbajnokságon egyaránt ott voltunk a legjobb négy között, így ennek az önbizalomnak megvan az alapja. Ezek a sikerek nem a véletlennek vagy a szerencsének köszönhetőek, tudjuk, hogy mire vagyunk képesek, és megvan a kellő taktikai tudásunk, tapasztalatunk ahhoz, hogy jól szerepeljünk.

- Akkor a cél a végső győzelem?
- Igen, már csak a 2004-es torna miatt is. Még mindig fáj, hogy a hazai közönség előtt a döntőben vereséget szenvedtünk Görögország ellen. Csak egyetlen lehetőség van, hogy feledtessük azt a mérkőzést - ha ismét bejutunk a fináléba, és ezúttal meg is nyerjük. És ezt nem csak én érzem így, hanem minden portugál futballista.

Forrás: www.espn.com
www.infosport-focivilag.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK