Budapestre jön az IAAF elnöke

Pénteken Budapestre érkezik Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke, aki először tart helyszíni szemlét a magyar fővárosban 2004-ben  sorra kerülő fedett pályás világbajnokság kapcsán. Az elnök társaságában lesz Gyulai István, az IAAF főtitkára is.

Lamine Diack pénteken megtekinti a vb színhelyéül szolgáló, épülő Budapest Arénát, majd találkozik a szervezőbizottság tagjaival, délután pedig tárgyal Jánosi György sportminiszterrel. Ez utóbbi megbeszélés különös fontossággal bír, hiszen a magyar kormány szerepvállalása nélkül a vb-t nem lehet megrendezni, s az elmúlt hetekben  komoly gondok merültek fel az esemény finanszírozásával kapcsolatban. A szervezőbizottság az eredeti, 890 millió forintos költségvetést már 630 millióra szűkítette, de jelenleg még ennek az összegnek az előteremtése is bizonytalan. A realizálásához 400 milliós állami támogatásra lenne szükség, amelyre egyelőre nincs írásos garancia. Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség november 10-én megválasztott elnöke már az első munkahetén találkozott a GYISM vezetőivel, s ezután úgy nyilatkozott, hogy "a sportminisztérium által vázolt konstrukció alapot nyújthat a sikeres rendezéshez".

A vb gazdasági hátteréhez érdekes adalék a 2008-as labdarúgó Eb-re benyújtott magyar pályázat, amelyet csütörtökön Genfben bírálnak el. Ha itt nem nyerünk, akkor az Eb-re szánt összeg egy részét át lehetne csoportosítani az atlétikai vb-re. Jánosi György pénteken mindenesetre már a genfi döntés ismeretében tárgyalhat az IAAF elnökével...

Budapest az IAAF tanácsának 2000. április 2-i párizsi ülésén nyerte el a 2004-es fedett pályás vb rendezési jogát, s így a magyar főváros lett az első, amely "duplázhat", hiszen 1989-ben is házigazda volt. Budapest egyébként eredetileg a 2003-as vb rendezésére pályázott, s Birminghammel volt versenyben. Az IAAF azonban Párizsban váratlanul úgy döntött, hogy 2004-től minden páros évben rendeznek fedett pályás vb-t (hogy ne "ütközzenek" a szabadtéri világbajnokságokkal), s 2004-re is kell egy házigazda. S mivel Budapest vállalta, hogy 2004-ben lenne rendező, szavazásra tulajdonképpen nem is került sor, közfelkiáltással nyert. Mint ahogyan 2003-at tekintve Birmingham is. Az "évtized hazai sporteseményeként" emlegetett budapesti vb-re a tervek szerint 2004. március 5-7-én kerülne sor.

Fábik Tibor

KAPCSOLÓDÓ CIKK