Vágólapra másolva!
Vlagyimir Klicsko kínos vereségével valószínűleg újabb lökést adott Lennox Lewisnak a visszavonulás felé. A nehézsúly vitathatatlan világbajnokának ugyanis a jelenlegi mezőnyből nem igazán tudnak - Lewis számára is elfogadható áron - eladható ellenfelet találni.

Az évszázad legnagyobb bokszcsatájának beharangozott, valójában azonban igen egyoldalú tavaly júniusi Lewis-Tyson után nem maradt több izgalmas partner a világbajnok számára. A szakemberek, illetve a német és kelet-európai rajongók ugyan már régóta fantáziát láttak a Klicsko fivérekben, az ő ismertségük viszont a tengerentúlon túlságosan csekély volt ahhoz, hogy a tévétársaságok a zsebükbe nyúljanak.

Sanders nemzeti hős lett/sport/egyeni/boksz/20030311sanders.htmlVeszélyben az Universum/boxutca/20030310veszelyben.htmlVlagyimir Klicsko mielőbbi visszavágót akar/boxutca/20030310vlagyimir.htmlSanders kiütötte Vlagyimir Klicskót/boxutca/20030308sanders.htmlKlicsko nem akar bokszzsák lenni/boxutca/20021031klicsko.html

Olyannyira, hogy Lewis hiába állapodott meg az idősebb Vitalijjal egy áprilisi összecsapásban, később elállt a mérkőzéstől, és bár terveznek egy Tyson ellen visszavágót is (amelynek bevétele már meg sem közelíthetné az első mérkőzését), a brit bajnok menedzsmentje ezt sem forszírozza annyira, mivel Iron Mike még több felhozó meccset is szeretne vívni a találkozó előtt.

Ha már Klicsko, akkor inkább Vlagyimir jöhetett volna szóba ezek után, hiszen az ifjabbik ukránt nemcsak tehetségesebbnek tartják bátyjánál, de múlt szombatig mégiscsak ő volt a WBO bajnoka. Ráadásul nemrégiben kilenc összecsapásra szóló szerződést kötött HBO-val, ami által ideális ismertségre is szert tehetett volna az Egyesült Államokban. Szombaton azonban a jóval kevesebbre taksált Corrie Sanders másfél menet alatt elintézte, amiért Vlagyimir nyílt levélben kért elnézést szurkolóitól, és verségét egy pillanatnyi kihagyással, illetve érzelmei túlzott eluralkodásával magyarázta. Hangsúlyozta, hogy nem szenvedett maradandó károsodásokat, és megígérte, hogy hamarosan visszaverekszi magát az élvonalba.

Ezt azonban a Tyson elleni mérkőzés óta a visszavonulását fontolgató Lennox már aligha várja meg, és Vlagyimir kudarcával Vitalij kihívói esélyei is tovább csökkentek. Mint ahogy - a híradások által szerencsésnek titulált - győzelme ellenére a 38 éves és mostanáig nem sok vizet zavaró Sandersnek sincsenek reális kilátásai egy Lewis elleni meccsre.

Az új WBA-bajnok Roy Jones Jr. ugyan jó eséllyel hívhatná ki Lewist, de ő nem kíván tovább a nehézsúlyúak között portyázni. A legütőképesebb ellenfeleknek még mindig a régi motorosok, azaz Holyfield és Tyson számítanának, ők azonban sem anyagilag, sem szakmailag nem motiválják már kellőképpen Lennoxot, aki - ha nem gondolja meg magát, és hallgat a legtöbb szakmédium tanácsára - rövidesen szögre akasztja a bokszkesztyűt.

Akkor pedig ismét úgy elszürkül a királykategória mezőnye, mint 1980-ban, Larry Holmes első visszavonulása után, Mike Tyson feltűnése előtt.