Vágólapra másolva!
A Margitsziget előtti Duna-ágon 15 egyesület több mint 200 versenyzője 9 versenyszámban állt rajthoz szombaton a Gróf Széchenyi István Emlékversenyen, az evezőssport hagyományos évadnyitóján.

Az 1500 méteres táv verseny- és túraevezős futamaiban családi és egyetemi csapatok is szép számmal képviseltették magukat. A legnépszerűbb versenyszám a serdülő négypár volt, ahol két futamban összesen tíz csapat állt rajthoz. Az egyetemi nyolcasok versenyét a Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem csapata nyerte, amelynek tagja volt Haller Ákos kétszeres kétpárevezős világbajnok (2001, 2002). Vb-aranyérmes társa, Pető Tibor a hét végén nem ült hajóba, csak nézőként volt jelen az évadnyitón.

A családi négypárok versenyét a Fekete-család, Feketéné Ambrus Mariann világbajnoki ezüstérmes (1975, Nottingham) és családja nyerte. Nagy versenyben lett első a Danubius NHE vegyesnyolcasa és női négypárevezőse, míg a férfiaknál - szintén nagy küzdelemben - a szolnoki Tisza Evezős Egylet csapata nyerte a négypárok futamát.

A megnyitón Dávid Imre a Magyar Evezős Szövetség elnöke ünnepélyes keretek között átnyújtotta a tavalyi évad legeredményesebb egyesületének az evezőssport 1897-ben alapított ezüst vándorserlegét, amelyet a győztes Danubius Nemzeti Hajós Egylet nevében a klub elnöke dr. Gellai Imre vett át. Az egész éves teljesítményt értékelve (versenyeken indult sportolók létszáma és pontszerzés alapján összesítve) a második legeredményesebb a Győri Vízügy, a harmadik a Csepel SC csapata volt 2002-ben.

A hagyományőrzés jegyében az ünnepélyes megnyitó után ismét sor kerül két hajó "megkeresztelésére" is. A nemrég Németországból vásárolt használt nyolcas és négyes hajóegységnek a nosztalgia és a jövőbe mutatás jegyében az "endéká" (az anno közkedvelt és fogalommá vált NDK gyártmányú hajók után szabadon) és az "Európa" nevet adták a házigazda DNHE versenyzői.

A parton zajló események egyik fénypontja a két vizes sportág, az evezés és a kajak-kenu válogatott legénységének vetélkedője volt, ahol az evezős válogatott kötélhúzásban "csapást" mért a kajak-kenu válogatott csapatára. Haller Ákos Molnár Zoltánnal és Tolmár Gergellyel legyőzte a Vereckei Ákos, Horváth Gábor, Kammerer Zoltán olimpiai bajnok triót. Majd Haller ergométeren, azaz evezőspadon Horváthot is megverte.

Fábik Tibor