Vágólapra másolva!
A szombaton kezdődő párizsi atlétikai világbajnokság után befejezi pályafutását a világcsúcstartó, olimpiai- és világbajnok hármasugró, Jonathan Edwards.

A 37 éves brit klasszis korábban azt tervezte, hogy a 2004-es athéni olimpia után vonul vissza, most mégis úgy döntött: megpróbálja megszerezni harmadik világbajnoki címét, s azután vége. Pár nappal ezelőtt még a vb-szereplése is kérdéses volt, a két héttel ezelőtti londoni Szuper Grand Prix-n ugyanis bokasérülést szenvedett. A vártnál azonban hamarabb épült fel, így nyílt lehetősége a párizsi indulásra.

"Valóságos csoda, hogy felépültem. Ezzel együtt nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy a vb után abbahagyom a versenyzést" - mondta a címvédő, aki 1995-ben Göteborgban állította fel 18,29 méteres világcsúcsát, amely azóta is elérhetetlen a riválisai számára.

Jonathan Edwards névjegykártyája:
Született: 1966. május 10., London
Magasság/súly: 1,82 m, 73 kg
Versenyszáma: hármasugrás
Egyéni csúcsa: 18,29 méter (világcsúcs - 1995, Göteborg)
Legnagyobb sikerei: olimpia bajnok (2000, Sydney), olimpiai ezüstérmes (1996, Atlanta), kétszeres világbajnok (1995, Göteborg, 2001, Edmonton), világbajnoki ezüstérmes (1997, Athén), világbajnoki bronzérmes (1993, Stuttgart, 1999, Sevilla), Európa-bajnok (1998, Budapest), fedettpályás Európa-bajnok (1998, Valencia).