Vágólapra másolva!
Elhunyt Széchy Tamás. Minden idők legeredményesebb magyar úszóedzőjét hétfő hajnalban, 73 éves korában érte a halál. Széchy Tamást a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti - közölte Ruza József, a MÚSZ főtitkára.

Széchy Tamás 1931. március 27-én született Gyulán. A Gyulai Medosz, majd a TFSE sportolójaként atlétikában és súlyemelésben versenyzett. 1962-ben Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó felkérésére a KSI vízilabdacsapatánál kezdett dolgozni, 35 évesen, 1966-ban megalapította a KSI úszószakosztályát, amelynek vezetőedzője lett.

1972-ben a müncheni olimpián tanítványai közül Hargitay András nyert először ötkarikás érmet (400 m vegyes, bronz), ugyanő szerezte az első világbajnoki aranyérmet az egy évvel későbbi belgrádi viadalon (400 m vegyes).

1976-tól a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, tanítványai 1972 és 1996 között 8 arany-, 4 ezüst és 3 bronzérmet nyertek az ötkarikás játékokon, 1973 és 1998 között 12 arany-, 3 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek világbajnokságokon

1988-ban Állami Díjat kapott, 1992-ban "A magyarság jó hírnevéért" kitüntetést vehette át. 1992. július 18. és október 16-a között a Magyar Úszó Szövetség megbízott elnöke, 1993-tól a alelnöke, a férfi válogatott szövetségi kapitánya volt egészen 1998-ig.

Érmes tanítványok
Olimpia
1972, München: 3. Hargitay András.
1980, Moszkva: 1. Wladár Sándor, 2. Verrasztó Zoltán, 2. Vermes Albán, 3. Verrasztó Zoltán.
1988, Szöul: 1. Darnyi Tamás, 1. Darnyi Tamás, 1. Szabó József.
1992, Barcelona: 1. Darnyi Tamás, 1. Darnyi Tamás, 2. Rózsa Norbert, 2. Rózsa Norbert, 3. Czene Attila.
1996, Atlanta: 1. Rózsa Norbert, 1. Czene Attila.

összesen: 8 arany-, 4 ezüst-és 3 bronzérem.

Világbajnokság
1973, Belgrád: 1. Hargitay András, 2. Verrasztó Zoltán.
1975, Cali: 1. Hargitay András, 1. Hargitay András, 1. Verrasztó Zoltán.
1978, Berlin: 3. Hargitay András, 3. Verrasztó Zoltán
1982, Guayaquil: 2. Wladár Sándor
1986, Madrid: 1. Darnyi Tamás, 1. Darnyi Tamás, 1. Szabó József
1991, Perth: 1. Darnyi Tamás, 1. Darnyi Tamás, 1. Rózsa Norbert, 2. Rózsa Norbert, 3. Darnyi Tamás, 3. Szabó József
1994, Róma: 1. Rózsa Norbert, 1. Rózsa Norbert, 3. Czene Attila
1998, Perth: 3. Rózsa Norbert, 3. 4x100 vegyes váltó

összesen: 12 arany-, 3 ezüst-és 7 bronzérem.

Életműdíj Vitray Tamásnak és Széchy Tamásnak (2001.02.09.)/archivum/20010209eletmudij.html