Vágólapra másolva!
Mindkét szakágvezető elégedetten értékelte válogatottja szereplését a vasárnap befejeződött 54., rotterdami Európa-bajnokságon, ahol a magyar cselgáncsozók egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet nyertek.

Nagysolymosi Sándor, a hatfős férfi csapat kapitánya előzetesen két medál megszerzését tűzte ki célul, s ez Braun Ákos (73 kg) első, illetve Ungvári Miklós (66) második helye révén meg is valósult. Ami a többieket illeti, Bor Barna (+100) ötödik lett, míg Burján László (60), Gera Csaba (81) és az olimpiai bajnok Kovács Antal (100) helyezetlenül zárt.

"Az olimpiai ciklusnak ebben a szakaszában, valamint a tavaszi Világkupa-sikerek alapján ez reális teljesítmény. Remek edzőgárda vesz körül Hangyási László és Toncs Péter személyében, így együtt szép eredményekre leszünk képesek a szeptemberi világbajnokságon is" - mondta a kecskeméti tréner, aki egyénileg is véleményt alkotott a dzsúdósok hollandiai formájáról.

"A fiatal Burján Lacinak ez még csak a második Eb-je volt, ezzel együtt többet vártam tőle, Ungvári három év után remekelt végre világeseményen, az önmaga árnyékán végre túllépő Brauntól pedig már régóta vártam egy nagy diadalt, és ez remélhetőleg lendületet ad neki a folytatásban. Gera Csabi nehéz sorsolást kapott, de tőle csak tisztes helytállásra lehetett számítani, az immár Eb-arany nélkül visszavonuló Kovács Anti példája pedig jól mutatja, hogy egy pillanatnyi kihagyás évek munkáját teheti tönkre, míg a 18 éves Bor a jövő embere, belőle hamarosan világverő sztár lehet."

A női együttest irányító Németh Ferenc is jónak minősítette a rotterdami összképet, amely Mészáros Anett (70) bronzérméből, továbbá Perge Ilona (48) és Szabó Brigitta (63) helyezetlen pozíciójából áll össze.

"Az elmúlt években alig volt női versenyzőnk, most viszont felnőtt egy új generáció, amely hét érmet szerzett az utóbbi korosztályos vb-ken és Eb-ken. Most még csak Mészáros Anettnek jött ki a lépés, aki előtt felettébb ígéretes pályafutás áll. Ezek a lányok végső soron a pekingi játékokra lesznek kihegyezve, de sérültjeink felépülésével már a kairói vb-n szeretnénk a hétből hat súlycsoportban jelen lenni" - fejtegette a tatabányai szakember, hozzátéve: a soron következő világbajnokságra eddig Csernoviczki Éva (48), Szabó Brigitta és Mészáros Anett vívta ki a részvételi jogot, de a hátralévő időben még bizonyosan bővül a névsor.

A magyar válogatott hétfőn délelőtt Amszterdamban száll repülőre, és 12.15-kor érkezik meg Ferihegyre.