Vágólapra másolva!
Az 59 kg-os súlycsoportban szereplő Sastin Marianna bronzérmet szerzett a moszkvai birkózó Európa-bajnokságon, miután a harmadik helyért rendezett összecsapáson legyőzte a spanyol Seba Jimenez-Valderamát.

A tavalyi budapesti világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar versenyző reggel az első mérkőzésén még kikapott ugyan a német Staphanie Stübertől a vigaszági folytatásban azonban remekül birkózott, s a lengyel Anna Zwirydowska legyőzését követően készülhetett a bronzcsatára.

A 23 éves csepeli birkózó a Jimenez-Valderama elleni mérkőzésen aztán nagyon jó produkciót nyújtott, nem adott esélyt riválisának, akit két menetben, simán győzött le. "Az első meccsen a német lány sajnos rá tudta erőltetni az akaratát Mariannára, ami nagyon nem ízlett neki, így sajnos vereség lett a vége. A lengyel versenyzővel szemben már lényegesen jobban ment a birkózás, igaz, az első menetben még voltak gondok. A spanyol ellen pedig már az igazi Marianna volt a szőnyegen. Nagyon örülök" - nyilatkozta Vatai László szövetségi kapitány.

Két orosz és egy francia aranyérem született az első napon, amelyen a nők 51, 59 és 67 kg-os kategóriáinak küzdelmeit bonyolították le.

eredmények:
51 kg:
1. Vanessa Boubryem (Franciaország)
2. Aleksandra Engelhardt (Németország)
3. Natalja Szmirnova (Oroszország) és Olekszandra Kohut (Ukrajna)

a döntőben:
Boubryem - Engelhardt 5-0

59 kg:
1. Ljubov Voloszova (Oroszország)
2. Stephanie Stüber (Németország)
3. SASTIN MARIANNA (MAGYARORSZÁG) és Andrey Pietro-Bokhashvili (Franciaország)

a döntőben:
Voloszova - Stüber tus győzelem

a 3. helyért:
Sastin - Jimenez-Valderama 3-0

67 kg:
1. Jelena Perepelkina (Oroszország)
2. Kristina Odrina (Lettország)
3. Irina Cirkevics (Fehéroroszország) és Agnieszka Wieszczek (Lengyelország)

a döntőben:
Perepelkina - Odrina 3-1

Szerdán Szabó Emese (55 kg) és Szerencse Mónika (63 kg) lép szőnyegre. Előbbi a 16 között egy ukrán versenyző ellen kezd, míg utóbbi a negyeddöntőben mérkőzik először, spanyol riválissal.