Olimpiai bajnok lett a Honvédelmi Sportszövetség elnöke

Hosszú Katinka; Nébald György
Budapest, 2016. október 12. Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó átveszi a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának tagsági érmét Nébald György olimpiai aranyérmes kardvívótól, a klub elnökétől a budapesti Larus étteremben tartott ünnepségen 2016. október 12-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Nébald Györgyöt, a szöuli olimpiai bajnok kardcsapat tagját választotta új elnökének a Honvédelmi Sportszövetség (HS) közgyűlése.

Az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöki posztját is betöltő, 61 éves sportvezető Kun Szabó Istvánt váltja a januárban megalakult szervezet élén. Megbízatása öt évre szól.
Nébald György szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: a szövetség fő feladata elősegíteni, hogy minél többen sportoljanak, illetve hogy a fiatalok és a családok minél több sportággal ismerkedjenek meg, s ezáltal egészséges életmódot folytassanak. Hozzátette: a HS célja az is, hogy a honvédelmet közelebb hozza az emberekhez, valamint hogy a szabadidősportokon keresztül megújítsa a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatát.
Kollár Edina főtitkár beszámolója szerint két ütemben

40, majd 67 Honvédelmi Sportközpontot hoznak létre az országban, ezek mindenki számára elérhető lesznek, és önkéntes sportolási lehetőséget biztosítanak.