Társoldalunk:

Gyurta Dániel SMS-üzenete is kellett Késely Ajna ezüstjéhez

2018.08.04. 21:01

A glasgow-i úszó-Európa-bajnokság második napján a 16 éves Késely Ajna révén a magyar csapat megszerezte első érmét a viadalon: a Kőbánya SC tehetsége 800 méter gyorson csapott másodikként a célba. Elmondása szerint a rengeteg támogató üzenetre is szüksége volt az ezüsthöz, többek között Gyurta Dánielére, aki a helyszínen szurkolt Ajnának és a többi magyarnak szombaton délután.

„Nagyon bíztam benne, hogy odaérhetek a dobogóra, az pedig különösen jólesett, hogy ennyien szurkoltak nekem a helyszínen és Magyarországon is. Elmondhatatlanul boldog vagyok a második hely miatt– értékelt Késely a vegyes zónában.

„Rengeteg üzenetet kaptam a verseny előtt, hogy bízzak magamban, meg tudom csinálni, de iszonyatosan izgultam, talán még annál is jobban, mint a világbajnokságon. A döntő előtt az edzőm, Turi György 08:23-as időt írt egy papírra, ehhez képest ugye 08:21.91-et úsztam, úgyhogy emiatt is nagyon örülök, hogy túlszárnyaltam a várakozásokat. Már a bemelegítés is jól sikerült, aztán láttam, hogy szakad szét a mezőny, és a vízben is egyre biztosabban éreztem, hogy meglehet az ezüst.”

A temérdek üzenet között egy különleges feladó is szerepelt, Gyurta Dániel is küldött egy SMS-t Ajnának.

Késely Ajna szerezte a magyar úszócsapat első érmét a glasgow-i Európa-bajnokságonForrás: AFP/Oli Scarff

„Nagyon örültem az üzenetének, azt írta, hogy szurkol nekem, ezúton is köszönöm szépen a támogatását. De mindegyik nagy önbizalmat adott, amit kaptam, volt is egy pont, amikor éreztem, hogy nagyon fáj, és már jó lenne, ha vége lenne, de akkor eszembe jutott, hogy mennyien néznek a tévében, és a helyszínen is rengetegen szurkolnak nekem, ez pedig akkora erőt adott, hogy összeszedtem az úszásomat és végigcsináltam.”

Gyurta Dániel a helyszínen szurkolt szombaton délután a magyar úszóknak, többek között Késely Ajnának is. Az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszófenomén készséggel nyilatkozott az Origónak.

„Ajnában már nagyon régóta megvan a potenciál és a lehetőség. Egy kivételesen tehetséges úszóról beszélünk, aki méltóképpen képviselheti, és most már képviseli is azt a fiatal, új generációt, amely remélhetőleg Tokióban már érmekért és aranyérmekért fog harcolni. Nagyon örülök a mostani sikerének, abszolút megérdemli.”

De vajon mi volt pontosan abban az SMS-ben?

„Azt írtam, hogy nagyon szurkolok, és sok sikert kívánok neki, és hogy adjon bele mindent, ami benne van. Aztán amikor láttam, hogy második lett, küldtem egy újabbat, abban az állt, hogy mennyire fantasztikus volt, és micsoda csodálatos eredményt ért el önmagának és a magyar úszósportnak is.”

Gyurta Dánielben felemás érzések kavarogtak Glasgow-ban – nem csoda, hiszen visszavonulása óta ez volt az első világverseny, ahová nem versenyzőként érkezettForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Lukas Schulze

London olimpiai bajnoka idén márciusban jelentette be visszavonulását, kíváncsiak voltunk, hogy milyen érzésekkel ült a lelátón az első olyan világversenyén, amelyre nem versenyzőként érkezett.

„Megmondom őszintén, hatalmas kettősség van bennem, főleg amikor az imént a 100 méteres mell döntőjét néztem. Akkor azért fájó szívvel gondoltam vissza arra, hogy nemrég még én is ott voltam a medencében, és küzdöttem azért, hogy minél jobb eredményt érjek el. A másik oldalról viszont büszke vagyok rá, hogy ezeket a sportolókat képviselhetem, és azért dolgozhatok, hogy nekik minél könnyebb és jobb legyen abban a néhány percben, amikor megmutathatják a világnak, hogy mit is tudnak igazán.”

Végezetül már csak azt kérdeztük Gyurtától, vajon szerinte hány aranyérmet szereznek a magyarok Glasgow-ban?

„Nagyon bízom benne, hogy minél többet, erre meg is van az esélyünk, bár például Hosszú Katinka nyilván nincs abban a formában, mint mondjuk az előző hat évben, hiszen ő nagyon nehéz időszakon ment keresztül. Ebből a szempontból nehezebb lesz megugrani azokat a számokat, amiket talán az elmúlt esztendőkben a szurkolók megszokhattak, de remélem, hogy Ajnában, Milák Kristófban, Kenderesi Tomiban és a többiekben is rengeteg van még,és szállítani fogják a fényesebbnél fényesebb medáliákat.”

Mit is mondhatnánk? Ha a magyar úszósport egyik legendája ebben reménykedik, mi is ezt tesszük. Folytatás vasárnap délelőtt az előfutamokkal.