Vágólapra másolva!
Az osztrák Dominic Thiem pályafutása első ATP Masters 1000-es tornáját nyerte a svájci Roger Federer ellen Indian Wellsben.

A 25 éves teniszező szetthátrányból jött vissza a 20-szoros Grand Slam-bajnok svájci ellen, 3:6, 6:3, 7:5-re tudott nyerni a hatodik Indian Wells-i sikerére hajtó Federer ellen.

A svájci pedig remekül kezdett, Federer mindössze 12 perc alatt elhúzott 3:0-ra, és 36 perc elég volt neki ahhoz, hogy hozza az első szettet.

Federernek a második szett harmadik játékában két bréklabdája is volt, de ezekkel nem tudott élni, sőt a következőben Thiem vette el az adogatását. 3:1-es vezetésről megnyerte a második szettet, jöhetett a döntő játszma.

Dominic Thiem és Roger Federer Forrás: AFP/2019 Getty Images/Clive Brunskill

Federernek újabb bréklabdája volt a harmadik játszmában, de Thiem hárított, így fej-fej mellett haladtak 4:4 után is. Thiem végül 5:5-nél vette el Federer adogatását, majd kiszerválta a meccset. Thiem összességében 12. ATP-tornáját nyerte meg.

Federer eddig ötször nyerte meg a kaliforniai tornát, legutóbb 2017-ben. Tavaly is a döntőben kapott ki, akkor az argentin Juan Martin del Potro akadályozta meg a hatodik sikerében.

A nőknél a kanadai Bianca Andreescu győzött, ő szintén három szettben, 6:4, 3:6, 6:4-re verte a német Angelique Kerbert.

A 18 éves Andreescu lett az Indian Wells-i torna történetének első szabadkártyás győztese és második legfiatalabb bajnoka.

"Minden pontért keményen küzdöttem, pedig fizikailag nem voltam csúcsformában. Tavaly Oszaka Naomi nagy szenzációt keltett a győzelmével, majd megnyert két Grand Slamet, de én most csak élvezni akarom a pillanatot, elvégre ki tudja, mit hoz a jövő" - jelentette ki a román származású játékos, aki hét mérkőzésén öt kiemeltet búcsúztatott, és sikerének köszönhetően a 60. helyről a 24-edikre jön fel a világranglistán.

Eredmények:

férfiak, 8,36 millió dollár (2,33 milliárd forint) összdíjazás:
Thiem (osztrák, 7.)-Federer (svájci, 4.) 3:6, 6:3, 7:5

nők, 9 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazás:
Andreescu (kanadai)-Kerber (német, 8.) 6:4, 3:6, 6:4