Magyar vb-győzelem a maratoni kajak-kenu-vb-n Kínában

Kiszli Vanda megvédte a világbajnoki címét
Vágólapra másolva!
A normál maratoni távon magyar győzelem született női kajak egyesben a Kínában zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Kiszli Vanda címvédőként nyert ismét.

Kiszli Vanda címvédőként, Czéllai-Vörös Zsófia pedig kihívójaként állt rajthoz a versenyen. A magyar versenyzők olyan tempót diktáltak, hogy az egész mezőnyből csupán ketten tudtak velük menni, de az utolsó szakaszon őket is lehagyták. A véghajrában Kiszli Vanda ritmust váltott, és végül magabiztosan nyerte meg második aranyérmét a vébén, hiszen a rövidkörös versenyben is ő győzött, Czéllai-Vörös az ezüstéremmel vígasztalhatódott. Ez azt jelenti, hogy eddig minden női kajakos számot magyar versenyző nyert meg a világbajnokságon.

Kiszli Vanda megvédte a világbajnoki címét Forrás: twitter.com

„Nagyon nehéz verseny volt, nagyon erősek és gyorsak voltak a lányok, akárcsak a rövidkörös versenyben. Azt hittem, nem tudom befejezni a döntőt, úgy lüktetett a kezem a végén, de azt mondogattam magamnak, hogy meg tudom csinálni. Tudtam, hogy Zsófi nagyon gyors, hiszen együtt edzünk. Tavaly is én nyertem a vébét, szóval mindenki engem akart megverni, ezért is vagyok ennyire boldog" - értékelte Kiszli Vanda a versenyt.

Született még egy magyar érem szombaton: női kenu egyesben Kisbán Zsófia harmadik lett, aki a rövidkörös versenyben szerzett ezüstérme után nyert bronzot.

A magyar válogatott toronymagasan vezeti az éremtáblázatot nyolc arany-, hat ezüst- és négy bronzéremmel.