Lemondott Aján Tamás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról

Antalay TURKEY Tamás Aján MEDIA 12th SportAccord Convention Belek HORIZONTAL
Aján Tamás az elmúlt húsz évben elnökként vezette a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget
Vágólapra másolva!
Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke lemondott tisztségéről, döntését az elnökség szerdán elfogadta.

A budapesti székhelyű szövetség közleményében Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben, külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) normáinak is megfelel.

- mondta Papandrea. Hozzátette, most az elnökség legsürgetőbb feladata, hogy igazságos és sportszerű módon átdolgozza a kvalifikációs rendszert a jövő évre halasztott tokiói olimpiára és segítse a sportolókat.

Aján Tamás az elmúlt húsz évben elnökként vezette a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget Forrás: Anadolu Agency via AFP/2014 Anadolu Agency/Ibrahim Yozoglu

A közlemény Aján Tamást is idézi, aki azt emelte ki, hogy élete legjobb részét szeretett sportágának szentelte.

- mondta a sportvezető.

Aján Tamás - aki 1976 és 2000 között az IWF főtitkári posztját töltötte be, az elmúlt húsz évben pedig elnökként vezette a szövetséget - idén januárban maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben. A felfüggesztését azért kérte, hogy vizsgálat derítse fel a vádak valóságtartalmát.

A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a német tévécsatorna korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádjait.

A múlt héten aztán újra előtérbe került az ügy, miután az ARD-hez került Papandreának az elnökség tagjaihoz írt levele, amelyben Aján kizárását kezdeményezte, mert szerinte nem lépett a háttérbe és továbbra is ő intézte az ügyeket.