Újabb óriási bukás, szakadékba zuhant egy fiatal kerékpáros - videó

Remco Evenepoel kerékpár
Deceuninck - Quick Step Belgium rider Remco Evenepoel lies down after crashed during the 114th edition of the giro di Lombardia (Tour of Lombardy), a 231 km cycling race from Bergamo to Como on August 15, 2020. (Photo by Marco BERTORELLO / AFP)
Vágólapra másolva!
A Giro di Lombardián sem maradt bukás nélkül a mezőny. Az egyik legrangosabb olasz egynapos versenyen előbb Remco Evenepoel, majd Maximilian Schachmann esett nagyot.

A 20 éves Remco Evenepoel fantasztikusan teljesített eddig idén. A világbajnoki ezüstérmes belga fiatal négy többnapos versenyt is meg tudott nyerni idén, közülük kettőt a leállás után (Burgosi és Lengyel körverseny), erős mezőnyben.

A tehetség az egyik legrangosabb egynaposon is a favoritok között volt, azonban 40 kilométerrel a verseny vége előtt, amikoregy völgyhídon bukott és a szakadékba nem zuhant. Evenepoelt a balesetet követően kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a medencecsontja és a tüdeje sérült meg.

Nem ő volt az egyetlen pórul járt versenyző szombaton, a német Maximilian Schachmannt egy pályára hajtó civil autó elütötte. Az idei Párizs-Nizza győztese végül felpattant a kerékpárra, és a hetedik helyen fejezte be a nagy múltú viadalt.

A 114. Giro di Lombardiát végül a dán Jakob Fuglsang nyerte, a tavalyi Liége-Bastogne-Liége után második Monumentumát bezsebelve ezzel. (A Monumentum az öt legnagyobb egynapos kerékpárverseny gyűjtőneve, melyek a Milánó-San Remo, a Flandriai körverseny, a Párizs-Roubaix, a Liege-Bastogne-Liege, és a Giro di Lombardia)

Valter Attila 33 és fél perc hátránnyal, időlimiten túl ért célba. A 22 éves versenyzőnek már az indulása is szenzációszámba ment, ő volt az első magyar indulója ennek a hatalams presztízsű eseménynek.