Karanténszabályok állíthatják választás elé a Tour de France résztvevőit az olimpián

cycling Horizontal
Team NTT Pro Cycling riders pose on stage prior to the 4th stage of the 107th edition of the Tour de France cycling race, 157 km between Sisteron and Orcieres-Merlette, on September 1, 2020. (Photo by Stuart Franklin / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
A tokiói olimpiára tervezett karanténszabályok állíthatják döntés elé azokat az országúti kerékpárosokat, akik az ötkarikás játékok előtt a Tour de France-on vagy a női olasz körversenyen szerettek volna rajthoz állni.

A cyclingnews szakportál kiemelte: a koronavírus-járvány miatt idénre halasztott olimpia előtt jelen állás szerint minden résztvevőre kéthetes kötelező karantén vár, márpedig a férfiak francia körversenye július 18-án zárul, a japán fővárosban pedig hat nappal később, július 24-én rendezik a mezőnyversenyt. A nők legrangosabb viadalának számító Giro Rosa július 11-én ér véget, épp 14 nappal a július 25-i olimpiai mezőnyverseny előtt.

Korábbi elképzelések szerint a két, buborékban megrendezésre kerülő viadalon résztvevő bringásokra és stábtagokra rövidebb karantén várt volna a szigetországba érkezést követően. Amennyiben viszont mindenkire vonatkozni fog a kéthetes előírás a játékokon való szereplés előtt, úgy több kerékpárosnak is választania kell a körversenyek és az olimpiai részvétel között.

Az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik meg, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig következik a paralimpia.