Kétszer is bukott a rangos kerékpárversenyen addig vezető sztár

Primoz Roglic kerékpár Párizs-Nizza
Team Jumbo rider Slovenia's Primoz Roglic wearing the overall leader's yellow jersey rides after falling during the 8th stage of the 79th Paris - Nice cycling race, 93 km between Le Plan-Du-Var and Levens, on March 14, 2021. (Photo by Anne-Christine POUJOULAT / AFP)
Vágólapra másolva!
Primoz Roglic a tavaly nyári Criterium du Dauphiné után ismét bukás miatt veszített el egy rangos egyhetest: a szlovén sztár ezúttal a Párizs-Nizza utolsó szakaszán esett el.

A 31 éves szlovén bringás összetettben 52 másodperces előnyből várhatta a viadal utolsó, 92,7 kilométeres etapját a címvédő Maximilian Schachmann előtt. Azonban pechére vasárnap kétszer is vasárnap, így elveszítette a versenyt német riválisával szemben.

Schachmann ezzel Alexandre Vinokourov 2001-es és 2002-es sikere után az első kerékpáros tud lenni, aki megvédi címét a Párizs-Nizzán. Roglic pedig hiába nyert meg három szakaszt is a nyolcból, a tavalyi Critérium du Dauphinét követően ismét bukás miatt veszítette el az összetettet. A kettő között a különbség, hogy most beküzdötte magát a célba, és 15. helyen zárt.

Hiába veszítette el a tavalyi Tour de France után ismét a lehetséges utolsó pillanatban a sárga trikót, továbbra is ő az a versenyző, akit jelenleg le kell győzni egy-egy többnaposon. A síugróból lett bringás már kétszeres Vuelta-győztesnek mondhatja magát, de idén a francia körversenyen is szeretne a csúcsra jutni.