A korábbi világelső teniszező a visszavonuláson gondolkodik

Andy Murray, Roger Federer, tenisz
A korábbi világelső Andy Murray rengeteg energiát belefektetett a visszatérésébe, de nem érzi úgy, hogy megérné
Vágólapra másolva!
A skótok háromszoros Grand Slam-győztes teniszezője, Andy Murray pénteki, wimbledoni kiesését követően csalódottan nyilatkozott, egyúttal a folytatással kapcsolatos kételyeinek adott hangot.

A legrangosabb füves pályás torna kétszeres győztese a harmadik fordulóban három sima játszmában kapott ki a 10. kiemelt kanadai Denis Shapovalovtól, ám mint mondta nem a vereség, hanem a saját játéka okoz számára komoly csalódást.

"Nagyszerű volt újra ez előtt a közönség előtt játszani. Óriási támogatást kapok itt, amiért nagyon hálás vagyok és nagyon hiányzott. A nézők szeretete emlékeztet arra, hogy miért is dolgozok még mindig keményen. Ez a hangulat segít át a meccseken, ez jó,

- mondta a világranglistán jelenleg 118. Murray, aki négy év után indult ismét egyesben Wimbledonban.

A korábbi világelső Andy Murray rengeteg energiát belefektetett a visszatérésébe, de nem érzi úgy, hogy megérné Forrás: AFP/Andy Buchanan

A 34 éves teniszezőben kettős érzések kavarognak, a játék szeretete, a sok szép emlék miatt úgy érzi, mindenképpen megéri csinálnia tovább, még úgy is, hogy egyéb gondjai miatt a játékán nem tud javítani, és sok versenyről lemarad. Ugyanakkor a pénteki vereség után csalódottan

mondta a stábjának, hogy többet várt magától és nem biztos benne, hogy van értelme a küzdelemnek, hacsak nem találnak egy olyan megoldást, mellyel biztosítani tudják, hogy folyamatosan képes legyen edzeni és tornákon részt venni.

Andy Murray makacs csípősérülése és műtétei miatt 2018 óta mindössze 22 tornán játszott. Wimbledont megelőzően idén eddig három ATP-viadalon indult, ezeken két mérkőzést nyert, ezen a héten pedig szintén két meccsen győzött Londonban, és pénteken a legjobb 32 között esett ki.