Vágólapra másolva!
2018-ban a pjongcsangi téli olimpián a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu testvérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang elképesztő sikereikkel, a váltóban szerzett aranyéremmel tették igazán népszerűvé idehaza a sportágat. A 2018-as téli olimpián hazánk első aranyérmét szerezték. A szenzációsan sikerült idei világbajnokság, valamint a hatékony nyári felkészülés után kirobbanó formában készülnek a közelgő világkupa-sorozatra, hogy kvótát szerezzenek, majd újra sporttörténelmet írjanak februárban a pekingi ötkarikás játékokon.

A szeptember 25-26-ai hazai válogatóval megkezdődik a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott 2021/2022-es idénye, amelynek fő eseménye a februári pekingi téli olimpia lesz. Liu Shaolin Sándorék a férfi váltóval címvédőként vághatnak neki a jövő évi ötkarikás játékoknak, amelyre egy négy versenyből álló világkupa-sorozaton lehet megszerezni a kvótákat, ráadásul a harmadik vk-viadalnak Debrecen ad otthont november 18. és 21. között.

A versenyzők és a szakmai stáb tagjai természetesen már gőzerővel koncentrálnak az előttük álló feladatokra, így hosszú idő után a Gyakorló Jégcsarnok kapu is kinyíltak. Egy sajtónyilvános edzés erejéig betekintést nyerhettünk abba, hogyan zajlik a rövidpályás gyorskorcsolyázók felkészülése.

A hétfő délelőtti tréning két részből állt, egy jégen végzett gyakorlatból, valamint egy úgynevezett imitációs edzésből.

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott sajtónyilvános edzése a Gyakorló Jégcsarnokban Fotó: Koncz Márton - Origo

Ahogyan a jégen száguldottak és rótták a köröket a korcsolyázók, meg voltam győződve arról, hogy teljes intenzitású tréninget látok, ám később Liu Shaoang (Ádó) kijavított, mondván, ez csak egy könnyedebb edzés volt, a hét többi napján fokozzák a tempót, hétfőn általában a ráhangolásé a főszerep.

Elsősorban olyan pozíciót veszünk fel, amit a jégen is csinálunk, tehát oldalralökésekkel haladunk előre" - árulta el a részleteket az idén márciusban, Dordrechtben rendezett világbajnokságon két aranyérmet (500 méter, összetett) is nyerő 23 éves korcsolyázó.

"Úgy szokott kinézni egy hetünk, hogy heti 11 alkalommal van edzésünk, abból kettő a konditeremben történik. Az, hogy a jég után vannak-e száraz edzések, az mindig változó, ezt az edzők osztják be, de általában legtöbbször mindig van olyan száraz edzés, amit a jég után csinálunk" - fűzte hozzá az edzésekkel kapcsolatban az olimpiai bajnok sportoló.

Liu Shaoang imitációs edzés közben Fotó: Koncz Márton - Origo

Természetesen a járványhelyzet erőteljesen befolyásolta Liu Shaoang és testvére, valamint az egész csapat felkészülését, de már hozzá vannak szokva a megváltozott körülményekhez, így nem érheti őket kellemetlen meglepetés.

"Az Eb-n nem voltunk még annyira csúcsformában, mert minket is elkapott a koronavírus, szerencsére a vb-n fel tudtunk állni belőle.

A márciusi világbajnokság óta nem nagyon éreztem a járványhelyzet hatását itthon és külföldön sem. Az oltásokat megkaptuk mi is, mindenre fel vagyunk készülve, a negyedik hullámra is.

Buborékban is versenyeztünk már párszor, úgy érzem, már nem befolyásol bennünket a helyzet" - mondta Liu Shaoang.

A fiatalabb Liu testvér a rendkívül sikeres vb-szereplés ellenére sem mer jóslatokba bocsátkozni a februári téli olimpia kapcsán, de a lelki szemei előtt már a pekingi világesemény lebeg.

"Messze van még a február, de már itt lebeg a szemünk előtt. Nehéz esélyekről beszélni, mert sok minden tud történni addig. Itt nincs papírforma, nem úgy van, hogy odaáll az ember a rajthoz és mindent megnyer, ebben a sportban sajnos ez nem így működik. Mindig lehet egy kisebb kontakt, lökés, esés, pengetörés. Én egyelőre nem szeretnék nagy szavakkal dobálózni" - mondta őszintén Ádó, aki azt is elárulta, hogy a 2026-os téli ötkarikás játékokon is szeretne indulni.

"Átlagban 30 éves korig lehet űzni ezt a sportágat. Peking után is szeretném folytatni, a 2026-os téli olimpia is bőven benne van, szóval én előre tekintek" -

tette hozzá.

Liu Shaoang a 2026-os téli olimpián is indulni szeretne Fotó: Koncz Márton - Origo

A Liu Shaoanggal folytatott beszélgetés után a bátyja, Liu Shaolin Sándor is készséggel állt a rendelkezésemre, és hasonlóan lelkesen és részletesen beszélt az előttük álló időszakról, valamint a sikeres felkészülésről. Természetesen elsődlegesen már a pekingi játékokra koncentrál, és a kijutáshoz szükséges világkupa-sorozatra.

Csapatszinten úgy van, hogy a legjobb 8 csapat tud részt venni majd, de a mix-váltó feltételeit nem tudjuk még pontosan, de az már biztos, hogy az első napon már menni fog a döntő is abból, szóval jó lenne bekezdeni ott egy éremmel" - mondta előre tekintve a dordrechti vb-n 1000 méteren aranyérmes klasszis.

A téli ötkarikás játékoknak csapattal címvédőként vágnak neki, hiszen 2018-ban a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba összetételű váltó Magyarország első téli olimpiai aranyérmét szerezte Pjongcsangban. Emellett Liu Shaolin Sándorék az idei világbajnokságon is szenzációsan szerepeltek, az öccsével ketten együtt három aranyérmet és négy ezüstöt szereztek, így esélyesként léphetnek jégre a 2022-es világeseményen.

Címvédőként utazunk, sokan kérdezik, hogy milyen a nyomás, a teher. Szeretünk korizni, szeretünk itt lenni, szeretünk versenyezni. A váltónál négyszer akkora a hibázási lehetőség, hiszen 4 emberen múlik. Mindenki bízzon a másikban és végezze el a saját munkáját" - mondta a 25 éves korcsolyázó.

Az idősebb Liu testvér elmondta, hogy kimerítő és sikeres felkészülés áll mögöttük, úgyhogy a lehető legjobb állapotban várjak a hamarosan kezdődő szezont, amely során a szeptember 25-26-ai válogatón nem kell részt venniük, mert aki Eb-n vagy vb-n érmes lett, az automatikusan benne van az olimpiára utazó hatfős csapatban.

Liu Shaolin Sándor edzés közben Fotó: Koncz Márton - Origo

"A nyári felkészülésünk hasonló volt, mint a most bemutatott edzés, de sokkal keményebb.

A hétfői nap mindig a hétre felvezető edzéseket foglalja magába. Csúszkálgatunk, korizgatunk, összerakjuk a technikát, fejben összerakjuk magunkat, felébresztjük a testünket, hiszen másfél nap pihenő volt előtte. Holnaptól lesz kemény edzés, nem hétfőre kellett volna szervezni a sajtótájékoztatót" - mondta viccelődve a sajtónyilvános edzésről.

"Nyáron hét hetet voltunk Olaszországban, nagyon jól ment. Az előző olimpia előtt is hét hetet voltunk edzőtáborozni, de abból négy hét Olaszországban, három hét Kanadában zajlott. Fizikálisan most nehéz volt az elején, aztán mentálisan is. Mindig ugyanoda menni vissza, mindig ugyanazt csinálni. Sokkal többet edzettünk, de hálás is vagyok érte, mert most nagyon jól érzem magam, összességében remekül sikerült a felkészülés" - tette hozzá az olimpiai bajnok sportoló, aki szerint a 2018-as játékokhoz képest velük együtt az egész mezőny erősödött.

"Mindenki erősödött, rajtunk is ezt érzem. Sokat változott a korizási stílusunk is, mi is nagyon sokat léptünk előre.

Visszanézve a korábbi olimpiákat, óriási fejlődésen vagyunk mi is túl. Megvannak a legjobb esélyeink arra, hogy nagyot alkossunk most"

- mondta Liu Shaolin Sándor.

Arra kérdésre, hogy miképpen tartják fenn a sikeréhséget és a motivációt, azt válaszolta, hogy a testvérével kölcsönösen rengeteget segítenek egymásnak.

Az edzésterv viszont egyéni, ha ő tíz kört megy és én kilencet, akkor az rendben van. Mindkettőnknek más-más erősségei vannak. Ő sokat tud nekem segíteni, ha egy versenyen nekem nehezebb időszakom van, és fordítva" - árulta el az idősebb Liu fivér, aki öccséhez hasonlóan betervezte a 2026-os téli olimpiát, de annál messzebb egyelőre nem tekint.

"Ha az jól sikerül, akkor lehet, hogy még egyet-kettőt vagy hármat-négyet is bevállalok" - fűzte hozzá humorosan.

Liu Shaolin Sándor egyéni számban is aranyérmet szeretne nyerni Pekingben Fotó: Koncz Márton - Origo

Végezetül a magyar válogatott vezetőedzőjét és csapatmenedzserét, Bánhidi Ákost is sikerült elcsípnem egy rövid beszélgetés erejéig, amelynek középpontjában természetesen a közelgő téli olimpia állt, de megosztott velem néhány érdekességet a sportolók mentális felkészítéséről is.

"A Covid miatt nagyon speciális az idény, gyakorlatilag már másfél éve az. Elmaradt egy tavaly előtti vb-nk, és tavaly volt összesen 2 db versenyünk. Azért mentem vissza az időben, mert így tudom jobban elemezni, hogy mit várok az olimpiától. Tavaly volt egy Eb-nk meg egy vb-nk. Az Eb szétcsúszott a járvány miatt teljesen, a vb meg jól sikerült. Igaz, hogy nem volt ott Ázsia, de nem érdekel senkit, attól az még ugyanaz az eredmény.

És belemegyünk abba a speciális helyzetbe, ami minden országnak az. Kíváncsi vagyok, hogy az ellenfelek is milyen állapotban vannak, nem láttuk egymást régóta világversenyen. Előtte is nehéz volt megjósolni, most meg még inkább, hogy hogyan tudunk megfelelni a követelményeknek, hiszen teljesen más pszichés felkészülést igényelt. Magam is várom mi lesz, tettünk bele elegendő munkát, hogy a lehető legtöbb kvótát szedjük ki a világkupákon" - mondta Bánhidi Ákos.

A válogatott edzője hozzátette, tulajdonképpen hozzászoktak a járványhelyzethez, igyekszenek együtt élni vele, és a nehezítő tényezőket belekalkulálva úgy véli, a felkészülésből nehezen tudtak volna a jelenleginél többet kihozni.

A mentális felkészülés kapcsán Bánhidi a háromszoros olimpiai bajnok vívó, Szilágyi Áron példáját hozta fel, és természetesen rendkívül fontosnak tartja, hogy a korcsolyázók a megfelelő pszichés állapotba kerüljenek a versenyek előtt.

És persze attól függ, hogy egyénileg melyik versenyzőről van szó. Van, amelyikhez hozzá se kell szólni szinte, annyira tudja, hogy mit kell tenni, és jobb is, ha az ember nem szól hozzá, mert csak rontana vele. Van, akit végig kell simogatni, mert arra van szüksége. Folyamatosan a verseny alatt, a futamok előtt. Vannak köztes állapotú helyzetek, van, akinek el kell mennie egészen a sportpszichológusig. Széles skálán mozog ez a csapatunkban, abszolút egyénfüggő" - árulta el a szakember.

Bánhidi Ákos kiemelten fontosnak tartja a mentális felkészítést Fotó: Koncz Márton - Origo

Bánhidi hangsúlyozta, a csapatban kiemelten foglalkoznak a mentális felkészítéssel, amelyhez speciális eszközöket is alkalmaznak.

Olyan fizikai mutatók is vannak, amelyek arra utalnak, hogy valaki pszichésen - még akkor is, ha erős alkat fejben - egy hullámvölgy alján van. Ezeket igyekszünk monitorozni, hiszen kimutatható, mérhető, és erre van is eszközrendszerünk" - osztotta meg.

Bánhidi Ákos kitért arra, hogy a februári olimpia előtt milyen versenyek várnak a válogatottra. "A szeptember 25-26-ai válogató itt lesz a Gyakorló Jégcsarnokban, aztán egy hétre rá Hollandiában lesz egy meghívásos verseny, majd kezdődik egy négy állomásból álló versenysorozat, ahol meg lehet szerezni a pekingi kvótákat" - mondta. Az első versenyt éppen a kínai fővárosban rendezik október 21. és 24. között, egy héttel később Japánban Nagoja lesz a házigazda. A harmadik állomásnak Debrecen ad otthont november 18. és 21. között. A sort a hollandiai Dordrecht zárja november 25. és 28. között.

Bánhidi nagyon örül annak, hogy a harmadik verseny hazai közönség előtt lesz, el is mondta, mit vár a debreceni eseménytől.

A kiválóan sikerült 2020-as debreceni Eb-n is nagyszerű volt a hangulat, gyakorlatilag felrobbant a csarnok" - emlékezett vissza a válogatott edzője.

A magyar csapat jó formában vág neki a világkupa-sorozatnak Fotó: Koncz Márton - Origo

Igaz, hogy rövid időt tölthettem a nagyszerű sportolók és edzők társaságában, de látva az elszántságot, a motivációt és az őket körül vevő profizmust, biztosak lehetünk benne, hogy nagyszerűen sikerül majd az idény a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott számára, amely megszerzi a szükséges kvótákat, és kiváló teljesítménnyel kápráztatja el a sportág szerelmeseit a téli olimpián. A Liu testvérek váltóban címvédőként vágnak neki az ötkarikás játékoknak, és figyelembe véve a szenzációs világbajnoki szereplésüket, kirobbanó formájukat, ezúttal egyéniben is hatalmas esélyük van rá, hogy újabb olimpiai aranyérem kerüljön a nyakukba.