Társoldalunk:

Mindhárom magyar sikerrel vette az 1500 méteres selejtezőket a női gyorskorcsolyázók közül

2021.11.18. 10:59

Mindhárom magyar induló, Jászapáti Petra, Sziliczei-Német Rebeka és Bácskai Sára Luca is továbbjutott az 1500 méter selejtezőjéből a negyeddöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók csütörtöktől vasárnapig tartó debreceni világkupaversenyén.

A Főnix Arénában a hazaik közül elsőként Sziliczei-Német Rebekát szólították jégre, aki végig továbbjutó helyen korizott, végül futammásodik lett kínai riválisa mögött.
Jobban szeretem, ha már előttem versenyez más magyar lány, de ez most nem zavart. Könnyű futam volt, de persze figyelni kellett" - mondta az MTI-nek Sziliczei-Német, aki ebben a számban 31. helyen áll a vk-rangsorban, amelyről a végelszámolásnál a 36 legjobb szerez kvótát a nemzet számára a pekingi olimpiára. 

Mindhárom magyar továbbjutott női 1500 méterenForrás: Hunskate/Facebook

Következett Jászapáti, akit a Japánban rendezett viadalon ezen a távon kizártak, így nemcsak most, hanem a jövő heti dordrechti állomáson is vigyáznia kell. Az első magyar női vk-győztes két erős ellenfelet, egy kínait és egy dél-koreait kapott ellenfélül, de végig velük "utazva" bejött a továbbjutó harmadik helyen.
Arra figyeltem, ne szakadjak le tőlük, de közben a lengyel korisra is figyelnem kellett. Nem volt gond" - jegyezte meg Jászapáti, aki összesítésben 28. helyen áll 1500-on.

Bácskai Sára Luca a futamában ötödik helyen haladt, majd egy bukást kihasználva feljött a harmadik helyre, így magabiztosan továbbjutott ő is.

"Pihenni szerettem volna az elején, majd ha úgy alakul, a végén robbantani. De a sors így hozta, ebből is látszik, nem kell mindig mindent előre eltervezni" - mondta az MTI-nek Bácskai, aki 1500-on még nem indult a vk-ban.

A 12 női futamból az első három jutott tovább a negyeddöntőbe, valamint a hat legjobb idővel rendelkező negyedik helyezett. 

A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra 1500 méteren 36 férfi és női versenyző jut ki, 500-on és 1000 méteren 32-32, a váltókban pedig nyolc-nyolc. A négy vk-versenyből a három legjobb eredményt számolják. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.

Peking és Nagoja után a harmadik állomásnak Debrecen ad otthont, majd jövő héten a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat.