Vágólapra másolva!
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) törölte Nyikita Hakimov orosz tollaslabdázó öt esztendőre szóló eltiltását, amelyet a sportág nemzetközi szövetsége (BWF) fogadási csalásért rótt ki rá egy évvel ezelőtt.

A 33 éves sportoló fellebbezésének helyt adó CAS indoklásában azt írta: arra a következtetésre jutott, hogy a benyújtott bizonyítékok nem elegendőek Hakimov bűnösségének megerősítéséhez.

Hakimov tagja volt a 2020-as csapat Eb-n bronzérmes orosz együttesnek Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A BWF tavalyi közleménye szerint az orosz játékos elleni vizsgálatot a 2018-as csapat Európa-bajnoksággal kapcsolatos bejelentés nyomán indították el. A független vizsgáló testület azt állapította meg,

hogy Hakimov a szabályok megszegésével más játékosoknak pénzt ajánlott mérkőzések végeredményének befolyásolásáért, meccsekre fogadott, illetve szándékosan megsemmisített és elrejtett bizonyítékokat a BWF elől.

Hakimov, aki tagja volt a 2020-as csapat Eb-n bronzérmes orosz együttesnek, a CAS mostani döntése nyomán folytathatja sportpályafutását.