Rapport Richárd először sakkozott román színekben

Horizontal
Rapport második lett a világbajnok mögött
Vágólapra másolva!
Rapport Richárd a román Superbet csapat játékosaként Németh Miklóst győzte le a Dunaszerdahely elleni mérkőzésen az ausztriai Mayrhofenben zajló Klubcsapatok Európa-kupáján.

A román szövetség már májusban elindította Rapport Richárd és felesége, a szerb Jovana Rapport átigazolási eljárását. Utóbbi már román színekben ült asztalhoz a női Európa-bajnokságon. Ez után szeptember elején vált hivatalossá, hogy a magyar sakknagymester Rapport Richárd román színekben sakkozik tovább.

A Magyar Nemzet kiemeli, hogy a az ausztriai Mayrhofenben zajló Klubcsapatok Európa-kupáján Rapport éltáblásként játszott a kivétel nélkül magyar sakkozókkal felálló Dunaszerdahely csapata elleni összecsapáson.

Rapport Richárd először játszott román színekben Forrás: AFP/Olaf Kraak

Rapport ellenfele a nemzetközi mester Németh Miklós volt, aki a jelentős tudáskülönbség ellenére – Rapport Élő-pontszáma 2754, Némethé 2459 – sokáig jól tartotta magát, de Rapport a végjátékban addig fárasztotta őt, míg nem érvényesítette a papírformát, így a Superbet csapat esélyeseként 5-1-re győzött.

Sajtóértesülések szerint a 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, melynek köszönhetően lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére.