Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy Hosszú Katinkát hamarosan új szerepben láthatjuk tündökölni... A háromszoros olimpiai bajnok életében az elmúlt időszakban sok minden szorította háttérbe az úszást, és könnyen lehet, hogy anyai örömök vetnek véget a pályafutását körülvevő állandó találgatásnak.

Katinka napjai az elmúlt időszakban gyökeresen megváltoztak. Tavaly éttermet nyitott, bemutatták a róla szóló dokumentumfilmet, a nyár végén másodszor is megházasodott, edző-szerelmével, Gelencsér Mátéval mondták ki a boldogító igent. Eközben a medencéhez kapcsolódó élete a háttérbe szorult, a hazai világbajnokság csalódása után a római Európa-bajnokságon váltóban növelte 97-re felnőttvilágversenyen nyert érmei számát, de messze került régi önmagától. A hozzá közel álló források úgy tudják, a közeljövőben sem az úszás áll az első helyen az életében.

– Nem véletlen, hogy ritkán hallunk Katinkáról, és szinte bujkál a világ elől, mert babát vár, de nem akarja még az örömhírt nyilvánosságra hozni – mondta a Blikknek egy, a neve elhallgatását kérő bennfentes.

Hosszú Katinka és férje, Gelencsér Máté Forrás: instagram.com/hosszukatinka/

Sok olyan jel van, amely alátámaszthatja a babaprojektet... Hosszú a nyári lagzi óta a közösségi médiában alig jelentkezett, egy magazinos szereplésen, egy zanzibári utazáson és az elhunyt nagypapájára való emlékezésen túl nem sokat tudni arról, mivel van mostanában elfoglalva. Edzős képeket nem posztolt... A közelmúltban Wladár Sándor úszóelnök beszélt róla, hogy a válogatottól függetlenül, Tenerifén készül, ám egyelőre ennek sincs nyoma, semmi sem utal arra, hogy életében az úszás ismét főszereplő lesz. Legutóbbi Instagram-sztorija például azt hangsúlyozza: az étterméből már távolabbi helyszínekre is lehet rendelni...