Vágólapra másolva!
Az angol Dave Chisnall a döntőben nagy fordítást bemutatva diadalmaskodott a budapesti MVM Dome-ban rendezett III. Hungarian Darts Trophyn, melynek fináléjában Luke Humphries tökéletes leget produkált, azaz kilenc nyílból kidobta az 501 pontot.

A remek hangulatú esemény vasárnap délutáni programjában a világ vezető szervezete, a PDC négy versenyben maradt világbajnoka közül kiesett a nyolcaddöntőben a skót Peter Wright és a jelenleg világelső angol Michael Smith, de a holland Michael van Gerwen is csak nagy nehézségek árán jutott túl a walesi Jonny Claytonon a nap addigi legszínvonalasabb és legizgalmasabb mérkőzésén, míg a szintén walesi Gerwyn Price a magyar fővárosban tavaly győztes Joe Cullent ejtette ki.

Az esti program a negyeddöntőkkel kezdődött, melyben rossz kiszálló nyilai miatt búcsúzott Van Gerwen is, akit rosszabb körátlaga ellenére éppen Chisnall múlt felül 6-4-re. Az elődöntőben a torna során minden meccsén 100-as körátlag felett teljesítő angol Luke Humphries úgy ejtette ki 7-4-gyel az utolsó talpon maradt világbajnokot, Price-t, hogy egy ízben a lehető legnagyobb értékről, 170 pontról zárta le a leget két tripla 20-assal és az ötven pontot érő bull-lal.

A másik ágon a Chizzy becenevű Chisnall 7-5-re verte honfitársát, a meglepetésre négy közé jutott Scott Williamst.

A brit Luke Humpries szenzációs kilencnyilast dobott az MVM Dome-ban Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A finálé remek, végletekig kiélezett és rendkívül magas színvonalú párharcot hozott, ugyanis a trófea csak a döntő legben dőlt el, a 28 éves Humphries és a 43 esztendős Chisnall pedig összesen 11-szer dobta meg a maximális 180 pontot egy kör alatt, míg az átlaguk egyaránt a bűvös százas határ felett volt,

előbbi ráadásul ritkaságszámba menő kilencnyilas, tökéletes leget is produkált.

Humphries kezdett jobban, mert rögtön elvette ellenfele kezdését, de Chisnall 3-3-nál utolérte. Ezt követően fej fej mellett haladtak a felek, mígnem ismét Humphries tudott úgy leget nyerni, hogy nem ő kezdett, majd saját kezdéséből kilenc tökéletes nyíllal - két 180 pontos kör után a 141-et tripla 20-assal, tripla 19-essel és dupla 12-essel dobta ki - 7-5-re alakította az állást, azaz egyetlen részsikerre került a végső diadaltól.

Chisnallt azonban nem törte meg ellenfele parádés játéka, mivel ezután sorozatban három leget nyerve 8-7-re győzött a döntőben.

Az utolsó legben Humphries ismét 141-ről próbálhatott meg kiszállni, de ezúttal a két tripla után a dupla 12-es meccsnyilat elrontotta. A 24 ponton álló riválisa pedig másodikra eltalálta a dupla 12-t, így lezárta a PDC European Tour budapesti tornáját.

A brit Dave Chisnall, a PDC European Tour Hungarian Darts Trophy döntőjének győztese Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Szigetváry Zsolt