Vágólapra másolva!
Frank Bruno, a britek korábbi nehézsúlyú profiboksz-világbajnoka bevallotta, hogy hosszú hónapokon át kokainnal élt s a drog károsan hatott elmeállapotára.

"A kokain egyszerűen elhatalmasodott rajtam, birtokába vette az agyamat, bárcsak sose próbáltam volna ki!" - öntötte ki a szívét a most 43 éves exbokszoló a londoni News of the Worldnek nyilatkozva.

Bruno 1995-ben a Wembley-stadionban lett világbajnok az ökölvívás királykategóriájában annak nyomán, hogy pontozással legyőzte Oliver McCallt, egy évvel később azonban elveszítette címét, miután kikapott Mike Tysontól, mi több: az elszenvedett szemsérülése miatt vissza is kellett vonulnia a ring világától.

Bruno a mostani interjúban felfedte, hogy első alkalommal 2000-ben nyúlt kábítószerhez, amikor Los Angelesben járt, nézőként vett részt egy bokszmeccsen, ahol is brit turisták kínálták meg a fehér porral.

"A felfedezés erejével hatott rám a szer, és hozzányúltam újra meg újra" - idézte a brit lap a volt világbajnok vallomását, aki hozzátette: a kokain "szörnyűséges dolog, mert egy teljesen hamis világba visz el".

Bruno elmondta, hogy végül is megijedt a kokainfüggőségtől, s a szer fogyasztásával fél év után felhagyott, de magával a drogozással nem, mert áttért a kannabiszra. 2003-ban a bokszoló mentális bajának kezelésére pszichiátriai kezelést kapott az angliai Ilfordban, egy otthonához közeli kórházban.