Vágólapra másolva!
Gondatlan autóvezetéssel okozott súlyos testi sértés miatt 15 hónapos börtönbüntetést kapott Naseem Hamed egykori profi ökölvívó-világbajnok.

A jemeni születésű angol klasszis bűnösnek vallotta magát, és ezek után pénteken hirdették ki az ítéletet. Mellékbüntetésként szabadulása után négy évig nem kaphat jogosítványt.

A 32 esztendős Hamed tavaly áprilisban Sheffield mellett 325 ezer fontot érő McLaren-Mercedesével két autóba rohant bele. A balesetben az egyik gépkocsi vezetőjének a lába és mindkét karja eltörött.

A volt pehelysúlyú világbajnok utoljára 2002. május 18-án bokszolt, de akkor kifütyülték, miután vitatható módon nyert a spanyol Manuel Calvo ellen Londonban. Tavaly ugyanakkor bejelentette, hogy idén visszatér a ringbe.