Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Williams-istálló kolumbiai pilótája, Juan Pablo Montoya erős kritikát fogalmazott meg a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) szemben, amiért Rubens Barrichellóval történt ütközése után megbüntették az Amerikai Nagydíjon. Giancarlo Fisichella reménykedik, hogy Japánban szépen búcsúzik a Jordantől.

Juan Pablo Montoya még mindig nem tudott napirendre térni az Amerikai Nagydíj történései felett, amelyen minden esélyét elveszítette a világbajnoki cím megszerzésére. Már a futam után hangoztatta, hogy szerinte jogtalanul büntették meg Rubens Barrichellóval történt ütközése miatt, Szuzukába érkezése után azonban egyből kirohanást intézett az FIA ellen, s profi versenybírók alkalmazását követelte.

"Az FIA azt szeretné elérni, hogy a futamokon több legyen az előzés. Aztán amikor előzünk, jól megbüntet minket: a szövetség így saját magának mond ellent" - mérgelődött Montoya, aki Indianapolisban a harmadik körben próbált elmenni Barrichello mellett, ám a manőver miatt a brazil a kavicságyba csúszott, s fel kellett adnia a futamot. A versenybírák úgy ítélték meg, hogy Montoya hibázott, ezért büntetésből át kellett hajtania a boxutcán. Végül hatodikként futott be, s ezzel eldőlt, hogy Szuzukában csak Michael Schumacher, iletőleg Kimi Räikkönen szerezheti meg a végső elsőséget.

"Profi versenybírák kellenek, akkor nem fordulnának elő ilyen vitatott esetek. Ők pontosan meg tudnák ítélni, mi a versenybaleset és mi nem" - hangzott Montoya javaslata, aki szerint az lenne a legjobb, ha exversenyzők látnák el ezt a feladatot. Jelenleg minden futamon három versenybíró dönt a valós vagy vélt szabálytalanságokról, minden esetben egyeztetve az FIA főversenybírójával. Sokan közülük polgári foglalkozásukat cserélik döntnöki szerepre, s futamról futamra cserélődnek.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!