Vágólapra másolva!
Toyotája egy lekörözöttel ütközött a Le Mans-i 24 óráson, a prototípus azonnal a levegőbe repült, és egy szaltó után az aszfaltba csapódott. Az egykori F1-es versenyzőnek mázlija volt.

Anthony Davidsonnak szerencséje volt, hogy csak két csigolyája repedt el, amikor hibrid Toyota TS030-asa egy látványos szaltót követően az aszfaltba csapódott a Le Mans-i 24 óráson, miután lekörözés közben összeütközött Piergiuseppe Perazzini GTE Am osztályú Ferrarijával.

Davidson a verseny 5. órájában félig már megelőzte a Ferrarit, amikor Perazzini ráhúzta a kormányt a jobbos kanyarban, a levegőbe repítve a több mint 300 km/ó-s sebességgel haladó Toyota prototípust. Ezután mindkét autó a szemközti gumifalba csapódott, az egykori F1-es versenyző azonban nem ekkor, hanem a földet érés során sérült meg.

Később elismerte, hogy azt hitte, egy GTE Pro osztályú autót készül lekörözni, és csak utána jött rá, hogy a Ferrarit valójában egy amatőr vezeti. "Úgy éreztem magam, mintha egy irányíthatatlan repülőgépben ülnék" - mondta. "Tudtam, milyen közel van ott a védőkorlát, és hogy akkora tempóval azonnal oda fogok érni."

"A balesetnek ez a része elég félelmetes volt, csaknem kővé dermedtem. Amikor az autóm négy kerékkel lecsapódott az aszfaltra, iszonyatos ütést éreztem a gerincemben. A szememet csukva tartottam, a kezemet levettem a kormányról, és igyekeztem kitámasztani magam. Fél másodperccel később becsapódtam a gumifalba."


Bár látszólag épségben jutott ki a Toyotából, Davidsont azonnal egy Le Mans-hoz közeli kórházba szállították, ahol kiderült, hogy a Th11-es és Th12-es csigolyája elrepedt. Vasárnap esti nyilatkozatában nem tagadta, hogy fáj a háta.

"Az orvosok szerint három hónap lesz a gyógyulási idő, bár ez egy átlagemberre, nem egy profi sportolóra vonatkozik" - mondta. "A becslések alapján ennyi időre van szükség, hogy a csont tökéletesen beforrjon, és ugyanolyan erőssé váljon, mint amilyen előzőleg volt. A fájdalom már három hét múlva megszűnik, és akkor nyerem vissza a normális mozgásképességemet is."

A 33 éves Davidson - aki 2002 és 2008 között 24 F1-es nagydíjon állt rajthoz a Minardi, a BAR és a Super Aguri színeiben - jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozik, de mivel legalább szerdáig kórházban kell maradnia, egyelőre nem biztos, hogy el tud utazni Valenciába.

Az elmúlt években több súlyos baleset történt félresikerült lekörözés miatt a Le Mans-i 24 óráson. Tavaly az ugyancsak egykori F1-es versenyző Allan McNish vágódott a gumifalba, miután szintén egy Ferrarival ütközött, és éjszaka hasonló bukást élt túl márkatársa, Mike Rockenfeller is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!