Következő mérkőzések
Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország
Vágólapra másolva!
Megpróbálnak szerezni egy 2011-es autót egy decemberi tesztre, hogy az eddiginél frissebb modellel vizsgálhassák a gumikat. A Brazil Nagydíj esős időjárása megfosztotta a csapatokat attól, hogy kipróbálják a jövő évi abroncsokat - ez elsősorban az aerodinamikai szakemberek munkájának árthat.

A Pirelli egy 2010-es Renault-val szokta lebonyolítani privát gumitesztjeit, melyet a Lotusól szereztek, a Forma-1 gumiszállítójának azonban szüksége lenne egy frissebb, nagyobb leszorítóerőt előállító autóra, hogy minél hitelesebb képet kapjanak az abroncsok terheléséről.

Paul Hembery, a vállalat sportigazgatója elmondta, hogy a 2014-es szezonra készülve szeretnének rendezni egy tesztet decemberben a bahreini pályán, hogy a január végén kezdődő hivatalos teszteket kedvezőbb helyzetből kezdjék meg.

"Idén egy Lotust használtunk, és különböző csapatokkal bonyolítottunk le ezerkilométeres teszteket. Most megpróbálunk találni egy 2011-es autót Bahreinre. Ki akarunk írni egy pályázatot a csapatok számára" - nyilatkozta. Azt ugyanakkor nem érzi reálisnak, hogy egy 2013-as autót is megkapjanak.

Tesztelésre kér autót a Pirelli Forrás: AFP

A Pirelli sportigazgatója egyúttal megemlítette: sikerült előrébb lépniük a csapatokkal folytatott tárgyalások során annak céljából, hogy a vállalatnak megfelelő tesztprogramja legyen. "Voltak hasznos párbeszédek és javaslatok. Remélhetőleg lesz eredménye a kéréseinknek" - mondta.

A Pirelli a Brazil Nagydíjra mindegyik csapatnak adott a jövő évre szánt gumijai prototípusából, de az első edzésnap esős időjárásából kifolyólag senki nem vizsgálhatta meg az abroncsok viselkedését (csak Sebastian Vettel tett meg egy kört velük). Sam Michael, a McLaren sportigazgatója szerint "ez nem előnyös, mert nehezebb lesz fejleszteni." Az adatok hiánya elsősorban az aerodinamikai mérnököket érintheti hátrányosan.

"Fontos, hogy kellően nagy mértékben terheljük a gumikat, és ennek hatására összelapuljanak. Az oldalfal alakjának változása a kanyarban fellépő erők következtében: ez az, ami számít" - mondta. "Ráadásul a sok víz eltömítheti a Pitot-csöveket, ami megtévesztő adatokhoz vezet."

"A köridő csak másodlagos-harmadlagos szempont - a legfontosabb az aerodinamikai adatok begyűjtése."

A kerekek körüli áramlási viszonyok kihatnak az autó többi részének, például a két oldaldoboznak és a diffúzornak a működésére is.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről