A Forma-1 istállói csütörtökön újra tárgyalnak arról, hogyan lehetne megoldást találni az F1-es istállók többségét érintő pénzügyi gondokra. A sportág költségei sokak szerint annyira megemelkedtek, hogy a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, ezért mindenképpen változásokra van szükség.
Idén két istálló, a Caterham és a Marussia is csődbe ment, az idény végén futamokat is ki kellett hagyniuk. Bár a Caterham még bízik a visszatérésben, a Marussia valószínűleg végleg búcsút int az F1-nek. A szezon közben ráadásul további három istálló, a Lotus, a Force India és a Sauber is komoly veszélybe került, az USA Nagydíj előtt még a bojkott lehetősége is szóba került.
A kisebb istállók azt szeretnék, ha a Forma-1 kereskedelmi bevételeit egyenlőbben osztanák el az istállók között, a jelenlegi rendszer ugyanis a pénzesebb, nagyobb csapatokat részesíti előnyben. A McLaren sportigazgatója, Eric Boullier elismeri, hogy valamit tenni kell, de szerinte egyáltalán nem lesz egyszerű megoldani a problémákat.
„Az előző évtizedben a legtöbb csapat mögött autógyártó vállalatok álltak, akiknek nem kellett amiatt aggódniuk, hogy mennyi pénzt költenek" – mondta a francia az Autosportnak. „2010-től azonban a csapatok kezdték elveszíteni ezt a támogatást. Ahhoz viszont, hogy versenyképesek maradjanak, muszáj költeniük egy minimum összeget a technikai fejlesztésekre. Néhány istálló azonban nehezen tudja előteremteni ezt az összeget."
Boullier szerint a fejlesztési költségek korlátozása nem lenne jó megoldás, mert az a sportág egészére nézve negatív hatásokkal járna. „Ez az egész F1-es iparágnak ártana" – mondta. „Nemcsak a csapatokról van szó, hanem egy 2-3000 embert érintő ellátási láncról."
„Talán meg tudnánk oldani, hogy növeljük a bevételeket, de akkor az elosztási modellen is változtatnunk kell, és akár évi 25 versenyre is szükségünk lehet" – magyarázta Boullier, aki elismerte, nem tudja, mi lenne a legjobb megoldás.
A kis csapatok számára az idei évben nagy gondot jelentett a hibrid rendszerekkel ellátott V6-os turbómotorok kifizetése. A Red Bull szerint ezért is hasznos lenne, ha 2016-ban egy új, egyszerűbb motorformulát vezetnének be, de Monisha Kaltenborn szerint nem szabad megválni a turbóktól.
„Szükség volt a változásra, mert a Forma-1-nek a technológia csúcsát kell képviselnie, és a jelenlegi autókban rendkívül hatékony rendszerek vannak” – mondta a Sauber csapatfőnöke, azzal viszont egyetért, hogy az F1 nem a legmegfelelőbb módon vezette be az új motorokat. „Talán korábban is megegyezhettünk volna a szabályokról, vagy egy évet várhattunk volna a bevezetésével. Olyan szabályokat is hozhattunk volna, amelyek tiltották volna a korlátlan költekezést.”
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!