Élő közvetítés
Portugália
ÉLŐ
Cseh Köztársaság
Vágólapra másolva!
Már Kanadában is fejlődésre számítanak, az Osztrák Nagydíjra pedig egy nagyobb fejlesztési csomaggal érkeznek. Rob Smedley biztos benne, hogy a monacói eredmény csak kisiklás volt.

A Williams monacói hétvégéje katasztrofálisan alakult: az időmérőn Valtteri Bottas már a Q1-ben kiesett, de Felipe Massa sem jutott előrébb a 12. helynél, a futamon pedig mindketten a pontszerző helyektől távol értek célba. A csapat teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley biztos benne, hogy a gyenge hétvége csak kisiklás volt a részükről, és a következő versenyeken ismét üldözőbe vehetik a Ferrarit.

A Williams hat futam után a konstruktőri bajnokság 3. helyén áll, és Smedley szerint a következő hetekben be fogják bizonyítani, hogy reális a helyezésük. A lassú monacói pálya után a Kanadai és az Osztrák Nagydíj helyszíne egyébként is sokkal jobban kedvez az autójuknak, ráadásul komoly fejlesztések bevetésére is készülnek.

A Williams nagyon gyengén szerepelt Monacóban Forrás: AFP

„Kanadában is lesz néhány újításunk. Erős fejlesztéseink lesznek, amelyek az autónk különböző területeit érintik" – magyarázta Smedley. „Az Osztrák Nagydíjra pedig egy nagy csomaggal készülünk – a részleteket nem árulhatom el, de nagy előrelépésre számítunk."

Sikeres időszak következhet

Smedley szerint az ausztriai előrelépés után „állandó fejlesztésekkel" biztosítják majd, hogy a Williams az élmezőnyben maradjon. „Spanyolországban is megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt az élcsapatokkal" – jelentette ki. „Monacóban kivételes helyzet volt, sem az autónkat, sem a gumikat nem tudtuk rendesen működésre bírni."

A mérnök úgy véli, a monacói futam egyáltalán nem tükrözte a reális erőviszonyokat, és Kanadában már újra a szokásos pozíciójukat foglalják majd el. „Kanadában tavaly is nagyon gyorsak voltunk, hamarosan pedig a brit futam következik – tavaly ebben az időszakban találtunk igazán magunkra, ekkor kezdtünk el dobogós helyezéseket és sok pontot gyűjteni" – nyilatkozta. „A következő három futammal kapcsolatban nagyon magabiztos vagyok."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről