Következő mérkőzések
Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Vágólapra másolva!
A gumitesztre Paul Ricard-ban kerül sor, két teljes napot szánnak az esőgumik próbálgatására. A csapatok ragaszkodnak hozzá, hogy 2016-ban is megmaradjon a két szezon közbeni teszt.

A Pirelli az elmúlt években gyakran panaszkodott arra, hogy a tesztkorlátozások miatt nincs elég lehetőségük kipróbálni az új abroncsaikat. Főleg az esős tesztnapok hiányára panaszkodtak, hiszen így alig volt alkalmuk reális körülmények között kielemezni az esőgumik viselkedését. Bár Jerezben próbálkoztak a pálya fellocsolásával, ez nem hozta meg a várt eredményeket.

A Pirelli most kézbe vette az irányítást, és 2016 januárjára egy kétnapos vizes pályás tesztet szervez a franciaországi Paul Ricard versenypályára. A modern létesítmény manapság elsősorban tesztpályaként üzemel, ezért az esős körülményeket is megfelelően lehet rajta szimulálni.

"Muszáj egy olyan pályára mennünk, ahol ellenőrzött körülmények között, egyenletesen nedvessé tudják tenni a pályát" - nyilatkozta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója. "Paul Ricard egyike azoknak a helyszíneknek, ahol valószínűleg a túl hideg időjárás sem fog minket akadályozni."

Kevés lehetőség van az esőgumik tesztelésére Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Hembery hozzátette, a két tesztnapot teljes mértékben a gumik próbálgatására fordítanák, ezért a csapatok a 2015-ös autójukkal vennének részt rajta. Az összes istállót meghívták, de az sem jelent problémát, ha nem jelenik meg mindenki. "Egy ilyen tesztet akár egy autóval is el tudunk végezni. De mindenkit értesítettünk, és persze örülnénk, ha az összes csapat eljönne."

A teszttel a 2016-os idényre készülnének, hiszen az áprilisi szezonkezdés miatt elég idejük lenne arra, hogy az esőgumikat még az idénynyitó előtt módosítsák.

Szükség van a szezon közbeni tesztekre

A Pirelli közben a csapatokhoz hasonlóan abban reménykedik, hogy a jövő évi, 21 futamos versenynaptár mellett is lesz idő a szezon közbeni tesztek megrendezésére. A szabályok erre továbbra is lehetőséget adnának, logisztikailag viszont nehéz lesz kivitelezni őket.

Az első tesztre valószínűleg jövőre is a Spanyol Nagydíj után kerül sor, a második helyszín kiválasztása viszont problémás lehet. Idén Ausztriában rendezték, de jövőre ezt a versenyt Azerbajdzsán követi, ahová időben el kell kezdeni a felszerelések szállítását. Silverstone népszerű teszthelyszín, de jövőre közvetlenül az Osztrák Nagydíj előtti hétvégén rendezik a versenyüket. Az időbeosztás alapján a Hungaroring, Spa vagy Monza lehetne alkalmas, de ezeken a pályákon az egyedi tulajdonságaik miatt nem lennének túl hasznosak a tesztek.

Az istállók mégis szeretnék kiharcolni, hogy jövőre is sor kerüljön a két szezon közbeni tesztre, hiszen 2016-ban a téli tesztnapok számát is csökkentették.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről