Következő mérkőzések
Franciaország
18:002024. június 25.
Lengyelország
Hollandia
18:002024. június 25.
Ausztria
Vágólapra másolva!
Mindkét Ferrari-pilóta nagyon csúszósnak találta pályát pénteken, és tovább dolgoznának a beállítások csiszolásán. Sebastian Vettelt lenyűgözte a közönség a stadionban.

A versenyzők többségéhez hasonlóan a Ferrari pilótáinak is a csúszós pályával gyűlt meg a baja a pénteki szabadedzések során Mexikóban. Kettejük közül délelőtt Kimi Räikkönen, délután pedig Sebastian Vettel volt gyorsabb. Mindketten szeretnének jobb tapadást, a finn pilóta a leszorítóerőt is kevesli, de elmondta, a nyitónapon még nem kockáztatott, főleg a délután szemerkélni kezdő esőben maradt óvatos.

„Néha úgy csúszkáltak az autók, mintha raliztunk volna Forma-1 helyett!” – mondta Räikkönen, aki 2009 és 2011 között szerencsét próbált a Rali-világbajnokságon is. „A gumikat kicsit konzervatívan választották ki, de ez mindenki esetében egyforma. Azt tudtuk előre, hogy a magasság és a ritka levegő miatt nagy sebességeket érhetünk el. Bár szerintem mindenki teljes leszorítóerővel ment, én jobban szerettem volna, ha a megszokott szintet hozni tudjuk” – utalt a leszorítóerő hiányára.

Räikkönen több leszorítóerőt szeretne Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

„Persze ahogy egyre több kört teszünk meg, a pálya állapota javulni fog, és a felület is jobban tapad majd, de biztos vagyok abban, hogy trükkösebb lesz vezetni, mint a többi versenyen. A második edzésen a hosszú etapom során elkezdett esni egy kicsit, és nem akartam semmit kockáztatni, úgyhogy lazára vettem, amikor megjelentek az esőcseppek. Holnap még dolgoznunk kell egy jobb beállítás megtalálása érdekében, megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a helyzetből” – ígérte.

Hasonló benyomásokkal szállt ki az autóból Vettel is, aki szintén kiemelte a nagyon gyenge tapadást, és rámutatott: „Szerintem mindenki küszködött azzal, hogy az autóját a pályán tartsa.” Max Verstappenhez hasonlóan Vettel is remélte, hogy a gyors kanyarokban tempósabban közlekedhet, de az aszfalt állapotával kapcsolatban egyelőre csak remélheti, hogy „amint több gumi lesz a pályán, kissé javulnia kell.”

Célkeresztben a javulás

Vettel sem ment el szó nélkül a mexikói pálya lenyűgöző stadion-szakasza mellett. „Csodálatosnak” nevezte, hogy már pénteken népes közönség előtt autózhattak, és egyedinek tartja az élményt, amikor behajt a lelátók közé, ahol jobbra és balra is tömegek veszik körbe a pilótákat. „Kicsit olyan, mint Szingapúr, csak nagyobb, és remek a hangulat” – mondta. Hozzátette, szombaton még munka vár a Ferrarira a hétvégi siker érdekében.

„Szerintem viszonylag elégedettek lehetünk a napunk alakulásával, de biztos vagyok abban, hogy még képesek vagyunk javulni” – jelentette ki a négyszeres világbajnok. „Sajnos a végén az eső megszakította a hosszú etapunkat, de ez a többieket is ugyanúgy befolyásolta. Holnapra bizonyára javulni fogunk, és akkor jó helyzetbe kellene kerülnünk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről