Vágólapra másolva!
A hétvégén visszatér Európába a világ egyetlen olyan autóversenye, amelyen az F1, a ralikrossz-vb, a MotoGP, különböző sport- és túraautó bajnokságok, valamint az IndyCar ismert pilótái is megmérkőznek egymással.

Örök kérdés az autósport rajongók körében, hogy vajon egy adott kategória legjobbjai mire lennének képesek egy másik mezőnyben. Mennyit érhet Sebastian Vettel négy F1-es bajnoki címe Tom Kristensen kilenc Le Mans-24 órás győzelme ellen? Legyőzheti-e Susie Wolff honfitársát, a 2001-es F1 szezon második helyezettjét, David Coulthardot? Mire mehet a DTM történetének legfiatalabb bajnoka, Pascal Wehrlein a MotoGP-bajnok Jorge Lorenzóval közös mezőnyben?

Az először 1988-ban megszervezett Race of Champions (RoC), avagy a Bajnokok Tornája évente egyszer játékos formában megválaszolja ezt a kérdést egy jótékonysági gála keretében. 1999 óta ráadásul a résztvevő nemzetek képviselői hazájuk dicsőségéért is hajthatnak, így az egyéni verseny felvezetéseként előbb most is a Nemzetek Kupáját rendezik meg 2015. november 20-án, magyar idő szerint 21 órától, majd másnap 16 órától magát a Bajnokok Tornáját. Mindkét versenyt percről percre közvetítjük.

A Bajnokok Tornáját 8-as alakú pályán rendezik, idén változik a lebonyolítás rendje Forrás: AFP/Johannes Eisele

A rendhagyó viadalt az egykori ralis, Michèle Mouton, és médiavállalkozást működtető Fredrik Johnsson hívta életre. Bár manapság a raliversenyzők már kisebbségbe kerültek a mezőnyben, a pilóták továbbra is a különleges, 8-ast formáló pályán küzdenek meg egymással egyenes kieséses rendszerben, előre meghatározott, de sokféle műfajt képviselő autók volánja mögött. Mivel a pálya viszonylag kis helyen is elfér, az európai stadionokban rendezett versenyeken általában népes közönség gyűlik össze.

Négyéves szünet után ismét az öreg kontinensen, Londonban találkoznak a versenyzők, akik háromféle buggy, az Ariel Atom Cup, a KTM X-Bow, az Euro NASCAR, a Radical SR3 RSX és az utcai Mercedes-AMG GT S volánjai mögött mérhetik össze erejüket a speciális, kifejezetten erre a rendezvényre épített pályán. A Nemzetek Kupája mellett az egyéni győztes az egykori raliversenyző, egy 1982-es F1-es teszten is helytálló Henri Toivoinenről elnevezett emléktrófeát nyeri el.

Ahol az F1-es pilóták elvéreznek

Az évek során az adott korszakok leghíresebb versenyzői is megfordultak a Bajnokok Tornáján, de a ralisok mellett csak keveseknek jutott ki az egyéni sikerből. F1-es pilóta nem tudott még egynél többször nyerni, miközben Didier Auriol négyszer, Sébastien Loeb és Mattias Ekström három-három alkalommal is 1. lett. A svéd ráadásul két döntőben Michael Schumachert is legyőzte, aki viszont Sebastian Vettellel párban zsinórban hatszor hódította el a Nemzetek Kupáját a síbalesete előtt.

Vettel és Schumacher a ROC-on Forrás: AFP

Az idén nélküle is az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnye alakult ki a RoC két napjára. Érkeznek versenyzők az F1, a Ralikrossz-vb, a MotoGP, a WTCC, a DTM, a Sportautó-világbajnokság és az IndyCar mezőnyéből is, beleértve feltörekvő fiatalokat, és már visszavonult, de máig világhírű veteránokat is. Ez a Race of Champions 2015-ös mezőnye, zárójelben a csapattal, amelyet a Nemzetek Kupájában képviselnek:

Jenson Button (Anglia 2): A 2009-es F1-es világbajnok
Sebastian Vettel (Németország): Négyszeres F1-es világbajnok
Daniel Ricciardo (Ausztrália): F1-es futamgyőztes, a 2009-es brit F3 bajnok
Jorge Lorenzo (All Stars csapat): Háromszoros MotoGP világbajnok
Tom Kristensen (Északi csapat): A Le Mans-i 24 órás verseny kilencszeres győztese
Petter Solberg (Északi csapat): A 2014-es Ralikrossz világbajnok, a 2003-as rali világbajnok
Nico Hülkenberg (Németország): A Le Mans-i 24 órás verseny 2015-ös győztese
Mick Doohan (Ausztrália): Ötszörös MotoGP világbajnok
Felipe Massa (Brazília): A 2008-as F1-es világbajnokság 2. helyezettje
Nelson Piquet Jr. (Brazília): A Formula E bajnokság 2014-2015-ös győztese
David Coulthard (Skócia): A 2001-es F1-es világbajnokság 2. helyezettje
Susie Wolff (Skócia): A Williams F1-es tesztpilótája
Romain Grosjean (All Stars csapat): F1-es pilóta, GP2 bajnok 2011-ben
Jason Plato (Anglia 1): Kétszeres brit túraautó bajnok
Ryan Hunter-Reay (Amerika csapat): A 2014-es Indy 500 győztese, az IndyCar 2012-es bajnoka
Alex Bumcombe (Anglia 2): A 2015-ös Blancpain Endurance Series bajnoka
Jolyon Palmer (Young Stars csapat: A GP2 2014-es bajnoka
Pascal Wehrlein (Young Stars csapat): A DTM történetének legfiatalabb bajnoka 2015-ben
Andy Priaulx (Anglia 1): Háromszoros túraautó világbajnok
José María López (Amerika csapat): Kétszeres túraautó világbajnok

A Nemzetek Kupájának párosításai

1. forduló

All Stars csapat – Young Stars csapat (A párosítás)
Romain Grosjean – Pascal Wehrlein
Jorge Lorenzo – Jolyon Palmer

Anglia 1 – Brazília (B párosítás)
Andy Priaulx – Nelson Piquet Jr.
Jason Plato – Felipe Massa

Negyeddöntők

Északi csapat – Amerika csapat
Tom Kristensen – José María López
Petter Solberg – Ryan Hunter-Reay

Ausztrália – Németország
Daniel Ricciardo – Sebastian Vettel
Mick Doohan – Nico Hülkenberg

Anglia 2 – Skócia
Alex Buncombe – Susie Wolff
Jenson Button – David Coulthard

A párosítás győztese – B párosítás győztese
Grosjean/Wehrlein – Priaulx/Piquet Jr
Lorenzo/Palmer – Plato/Massa

A Bajnokok Tornájának párosításai

1. forduló

Jose Maria Lopez – Ryan Hunter-Reay (A párosítás)
Pascal Wehrlein – Andy Priaulx (B párosítás)
Mick Doohan – Jorge Lorenzo (C párosítás)
Alex Buncombe – Jolyon Palmer (D párosítás)

Negyeddöntők

Sebastian Vettel – Petter Solberg
Daniel Ricciardo – Nico Hülkenberg
Jenson Button – Felipe Massa
David Coulthard – Susie Wolff
Tom Kristensen – Nelson Piquet Jr.
Romain Grosjean – Jason Plato
A párosítás győztese (Lopez/Hunter-Reay) – B párosítás győztese (Wehrlein/Priaulx)
C párosítás győztese (Doohan/Lorenzo) – D párosítás győztese (Buncombe/Palmer)

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!