Következő mérkőzések
Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország
Vágólapra másolva!
Ausztráliából pont nélkül távoztak, de úgy érzik, az 5. helyet is megszerezhették volna. Nem elégednek meg a Q3-ba kerüléssel.

Az Ausztrál Nagydíj vasárnapja borzasztóan alakult a Lotus számára, az első kör végére már egyik pilótájuk sem volt versenyben. Pastor Maldonado egy rajt utáni ütközés ártatlan áldozata lett, Romain Grosjean pedig motorhiba miatt hajtott a garázsba az első kör végén. A csapat ennek ellenére bizakodva várja a szezon hátralévő részét, hiszen a melbourne-i formájuk alapján a tavalyinál sokkal jobb eredményekre számíthatnak.

A Lotus 2014-ben csak a 8. lett a konstruktőri bajnokságban a 10 megszerzett pontjával, az Ausztrál Nagydíj időmérőjén viszont mindkét versenyzőjük bejutott a Q3-ba. A technikai igazgató Nick Chester szerint a versenyen közvetlenül a Williams mögött értek volna célba, ezért minden okuk megvan az optimizmusra.

A Lotus már a teszteken is jó formát mutatott Forrás: AFP

„Viszonylag elégedettek vagyunk" – mondta Chester az idén már Mercedes-motorral hajtott autó teljesítményéről. „Úgy tűnik, rendszeresen bejuthatunk a Q3-ba, de ennél többet akarunk elérni – szeretnénk felzárkózni a Williamshez, és még jobban magunk mögött hagyni az üldözőinket."

Chester szerint a Lotus pilótái a kezdetektől fogva elégedettek voltak az autóval, és a gumikkal is sikerült hatékonyan bánniuk, ezért biztosan sikerült volna jó helyen végezniük. „A szerencsétlen baleset és a motorhiba nélkül valószínűleg az 5. és 6. helyen értünk volna célba" – vélekedett. „Mindkét versenyzőnk a későbbi 5. helyezett Felipe Nasr előtt végzett az időmérőn, és pénteken a hosszú etapjaink is jónak tűntek. Minden arra utalt, hogy a versenyzőink képesek lettek volna elérni ezt az eredményt."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről