Következő mérkőzések
Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország
Vágólapra másolva!
A wokingi istálló támogatja, hogy egy gyártó több istállónak is szállítson erőforrásokat, de úgy vélik, a Hondának először meg kell oldania a problémáit, mielőtt ilyen terveket szőhetnek.

Messze elmaradnak a McLaren Honda idei eredményei a várakozásoktól elsősorban a japán erőforrás teljesítménye és megbízhatatlansága miatt. A problémák egyik lehetséges okaként felmerült, hogy mindössze a McLaren két autójában tudják működtetni a motorokat, és esetleg további partnercsapatok iránt kellene nézniük, de a wokingi istálló menedzsmentje nem lelkesedik az ötletért.

„Támogatjuk, hogy a motorgyártók egynél több csapat számára szállítsanak erőforrásokat, de jelenleg ez az utolsó dolog, amire szükségünk van!” – jelentette ki Jonathan Neale, a McLaren ügyvezető igazgatója az ESPN-nek. „A nehézségeink megoldására kell koncentrálnunk, és nem a meglévő problémákat kell reprodukáljuk.”

Jonathan Neale, a McLaren ügyvezetője Forrás: McLaren

Neale az eddig mindössze öt pontot termelő szezon során látottak ellenére is bizakodó, hogy idővel a Honda is fel tudja venni a harcot az ellenfelekkel. Úgy véli, a japánok még csak félúton járnak a folyamatban, ami a jelenleg kiemelkedően szereplő Mercedes erőforrások fejlesztése során bejártak.

„Hosszú múltra tekint vissza a kapcsolatunk a Hondával, és biztosak vagyunk abban, hogy ők számunkra a megfelelő partnerek. A Mercedes négy és fél évig fejlesztette a motorját, a Honda pedig két és fél évig. A Forma-1-ben a fejlesztések nyilvánosan zajlanak, részben ezért is szeretjük, mert az a lényeg, hogy jó munkát végezzünk egyéni és csapat szinten egyaránt.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről