Vágólapra másolva!
A teszteken gyűjtött információk nélkül nem tudják garantálni, hogy a fejlesztéseik révén ismét több kerékcsere lesz az F1-ben, jelentette ki Paul Hembery, aki elismerte, hogy a jelenlegi abroncsaik valóban nem felelnek meg az elvárásoknak.

Nem garantálható, hogy több kerékcsere lesz az F1-ben, amíg a Pirelli nem tesztelhet, mivel információgyűjtés nélkül nem tudják igazolni a fejlesztési irányuk helyességét. Paul Hembery, a Pirelli motorsport menedzsere elismerte, hogy most nem olyan abroncsokat szállítanak az F1-nek, amilyeneket várnak tőlük, de szerinte erre a tesztek hiánya a magyarázat.

„Az idén nem tartunk ott, ahol kellene, az elvárás (versenyenként) két-három kerékcsere” – ismerte el a Sky Sportsnak. „Ez most nem igazán jön össze, viszont egyáltalán nem is tudunk tesztelni. Oké, hogy néha megkérnek minket, hogy csináljunk ezt-azt, de rendes lehetőségekre lenne szükségünk, hogy elvégezhessük a munkánkat. Jövőre változásokat tervezünk, hogy visszaálljunk a két-három kerékcserére, ehhez azonban egy olyan megállapodás is kell, hogy tesztelhessünk.”

Az idén kevés a kerékcsere az F1-ben Forrás: Pirelli

Mivel az FIA új gumiszállítói tendert írt ki a 2017-es szezonra, ismét beszédtéma lett, hogy milyen abroncsok lennének ideálisak az F1 számára. A Michelin hosszabb élettartamú gumikat gyártana, amelyekkel a versenyzők folyamatosan a maximumot nyújthatnák, a Pirelli – és a versenyzők egy része – viszont akkor lenne boldog, ha néha vigyázni is kellene a gumik állapotára.

„Nekem az tetszett, amikor törődnünk kellett a gumikkal, és változtatni tudtunk azon, hogy mennyire kopnak” – nyilatkozta Romain Grosjean, aki a 2012-es gumikat emelte ki követendő példaként. „Ha a futam elején kicsit finomabban bántunk velük, akkor előnybe kerülhettünk, és később megpróbálhattunk előzni . Nekem ez tetszett, de ha megkérdezik Felipe (Massát), ő valószínűleg pont az ellenkezőjét fogja mondani. Pedig szerintem ez esélyt ad az előzésre” – mondta a francia

Szavazzon!

Ön milyen gumikat szeretne látni az F1-ben?

Ezzel Hembery is egyetértett: „Nagyon igaza van” – mondta. „Mindenkinek más a véleménye, vannak, akik olyan gumikat szeretnének, amelyek nem kopnak, és közben nyomhatják a gázt kedvükre, ami elég közel van a mostani helyzethez. A többiek – ahogy ezt Romain is említette – szeretik, ha minden rajtuk múlik, és a vezetési stílus, valamint a képességek tesznek különbséget. Megpróbálunk arany középutat találni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!