Következő mérkőzések
Szlovákia
15:002024. június 21.
Ukrajna
Lengyelország
18:002024. június 21.
Ausztria
Vágólapra másolva!
Az olasz autógyártó viszont keresi az F1-es visszatérés lehetőségét, a Saubernek pedig befektetőre van szüksége. Monisha Kaltenborn ennek ellenére cáfolta, hogy kihagyhatnak futamokat.

Továbbra is anyagi nehézségekkel küzd a Sauber csapat, amely az idén már kétszer csúszott a fizetések átutalásával, elvesztette technikai igazgatóját, és a hírek szerint Marcus Ericsson szponzorai is előleggel segítették, hogy el tudjanak indulni a Kínai Nagydíjon.

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke kihagyta a két héttel ezelőtti Bahreini Nagydíjat, ezért a paddockban elterjedt a pletyka, hogy a svájciak nagy bajban vannak, de Kaltenborn a Motorsport.com-nak azt mondta,

csak elhúzódtak a megbeszélései, és már nem érte meg elrepülni a Közel-Keletre.

„Néhányan sportot űznek abból, hogy a semmiből történeteket találnak ki, de az már nevetséges, hogy ez idáig jutott csak azért, mert nem voltam ott” – jelentette ki. A Sauber a sanghaji futam előtt bejelentette: a szingapúri és a japán futamra csatlakozik szponzori körükhöz az AG88 nevű online játék-szolgáltató. Ennek ellenére nem tagadták, hogy befektetőre van szükségük a folytatáshoz.

A Sauber szerint nem hagynak ki versenyeket Forrás: AFP/Johannes Eisele

„Tárgyalunk egy lehetséges partnerrel, vagy befektetőkkel az együttműködésről. Számos lehetőség áll előttünk, ezek után megyünk. A miénkhez hasonló csapatok mindig erős társakat keresnek. Nem egy gyártó tulajdonában vagyunk, nincs mögöttünk egy nagyvállalat.

mert így lehet előrébb jutni, ezen a téren nincs változás.” A sajtóban elterjedt spekulációk szerint ez az erős partner az Alfa Romeo lehet, amely a Ferrarihoz hasonlóan Sergio Marchionne fennhatósága alatt áll. Marchionne már tavaly is felvetette, hogy szeretné visszahozni a márkát az F1-be.

Juan Manuel Fangio 1950-ben egy Alfa Romeo volánja mögött Forrás: AFP

Az olasz sajtó úgy tudja, a két cég pénzügyesei már fel is vették egymással a kapcsolatot. Amikor azonban Marchionnét az Autospint arról kérdezte, átveszik-e a Sauber irányítását, azt felelte:

Az olasz-kanadai üzletember ettől függetlenül nyitott az Alfa F1-es szereplésére, mert szerinte a versenysorozat „az autós világ legmagasabb szintű technológiai megnyilvánulása, és az Alfa Romeo céljait tekintve számításba kell venni. Az Alfa mítosza a versenyzéssel és az F1-gyel született meg, valahogy tehát vissza kell térnünk a gyökerekhez. Hogy mikor? Azt még nem tudom.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről