Következő mérkőzések
Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország
Vágólapra másolva!
A glóriát pénteken tesztelő versenyzőknek nem volt kifogásuk a kilátás miatt, Sergio Pérezt viszont nyugtalanítja, hogy tovább tart kiszállni az autóból, mint az eszköz nélkül.

Újabb versenyzők próbálták ki pénteken a glória néven ismertté vált F1-es bukókeretet. Az eszköz várhatóan 2018-ban kerül fel kötelezően is az autókra, de az FIA azt szeretné, ha az idei szezon végéig minden versenyző kipróbálná. A Ferrari pilótái már átestek ezen, ahogy Monza előtt Spában is többen tesztelték a fejlesztést. Egyre inkább az a konszenzus alakul ki, hogy a glória nem szép, de a vezetést nem akadályozza, Sergio Pérez viszont nem teljesen nyugodt a szerkezet miatt.

„Azt kell mondanom, hogy a kilátás elég jó volt” – ismerte el. „Az viszont aggaszt, hogy milyen lassan lehet kiszállni az autóból” – mondta, miután a mentőkkel elvégzett egy menekülési gyakorlatot.

Button mért kört is megtett az F1-es bukókerettel, Monzában Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Jó 5 másodperccel tovább tart, mint a glória nélkül, és engem zavar a tudat, hogy több időre van szükségem kiszállni, mintha nem lenne ott. Szerintem dolgozni kell még ezen” – vélte.

Jenson Button azt mondta, nincs „komoly kifogása” a glória ellen, de furcsának érezte, hogy a kerettel a feje előtt kellett vezetnie, és úgy vélte, hogy a bokszutcában nehezebb lesz közlekedni, mert nem lehet majd olyan jól látni a lámpákat, mint most. „Furcsa, amikor 300 km/órás tempó fölött próbálok koncentrálni a kanyarra, de egy mozdulatlan dolog kerül a látóterem fókuszába.”

Nehéz kiszállni az autóból Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

Max Verstappen szintén a mentés miatt aggódott, Kevin Magnussen viszont úgy vélte, hogy felesleges foglalkozni az eszközzel, mert szerinte úgysem fogják bevezetni. A Renault versenyzője arra számít, hogy 2018-ig kialakul egy jobb megoldás a versenyzők fejének védelme érdekében.

– nyilatkozta Magnussen, aki Belgiumban akkorát bukott, hogy még a fejtámlája is kirepült az autóból. „Nem hiszem, hogy megvalósul. Most, hogy elhalasztották a bevezetését, kitalálnak majd valami jobbat. A glória nem fog zöld utat kapni. Ha így lenne, akkor már jövőre bevezetnék. Nyilvánvalóan rájöttek, hogy ennél valami jobbat is összehozhatnak, ezért még időre van szükségük, hogy kidolgozzák.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Mindent egy helyen az Eb-ről