Közeledik a január, a Formula–1 Liberty Media kezébe kerülésének első évfordulója. A Chase Carey által vezetett vállalat első éves tevékenységéről megoszlanak a vélemények attól függően, hogy ki-ki mennyire emeli ki a pozitívumokat, negatívumokat.
A Liberty nézőbarát kezdeményezéseit –
a londoni utcai parádé vagy a nagydíjak szurkolói zónái – többnyire dicsérték, ahogy közösségi média csatornáinak megnyitását és a futamközvetítések fejlesztésére tett első lépéseket is.
A csapatok ugyanakkor zúgolódnak a jogdíjakból származó bevételek csökkenése miatt, és az új tulajdonos sportszakmai koncepcióival, például a 2021-től érvényes szabályrendszere gyes terveivel sem feltétlenül értenek egyet.
A Ferrari pilótája, Kimi Räikkönen egyelőre nem tud mérleget vonni a Liberty munkájáról – szerinte ez csak évek múlva lesz lehetséges.
„Azt látom és hallom, nagyon sokat foglalkoznak azzal, hogy jól végezzék a feladatukat – mondta egy Shell által szervezett interjúban a Facebookon.
Rengeteg energiát fektetnek a munkába, és mindenkit meghallgatnak, hogy a megfelelő szabályokat alakítsák ki, illetve helyes döntéseket hozzanak.
Ugyanakkor csak évek múlva lesz látható, hogy megfelelő döntéseket hoztak-e."
Az erősen kérdéses, hogy Räikkönen akkor még a mezőny tagjaként értékelhet-e, a jelenlegi legidősebb versenyző szerződése ugyanis 2018 végén lejár a Ferrarinál.