Vágólapra másolva!
Nehezen hihető magyarázattal szolgált az Azeri Nagydíjon saját csapattársa ellen bemutatott veszélyes manőverre Nyikita Mazepin, akit Mick Schumacher nagybátyja és Michael Schumacher egykori főnöke is megbüntetne.

Az Azeri Nagydíjon újabb hibájával és mindenki másénál jelentősen lassabb versenytempójával, illetve legfőképpen a Mick Schumacher ellen bemutatott agresszív védekezési manőverével kitűnő Nyikita Mazepin megmagyarázta, hogy mire utalt Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke akkor, amikor „félreértésnek" nevezte az orosz pilóta első és második ránézésére is a sportszerűség határán túlmenő megmozdulását. Norbert Haug, a Mercedes korábbi motorsport-igazgatója és Ralf Schumacher viszont úgy véli, Mazepinnek büntetést kell kapnia.

Mazepin manővere alighanem a mezőny bármely tagját feldühítette volna

Miután ismételten csak bottal ütötte Schumacher nyomát, Mazepinre rámosolygott a szerencse a Max Verstappen balesete miatt történt piros zászlós félbeszakítás képében, hiszen így felzárkózhatott a csapattársára, majd a második rajt után meg is előzte őt. Schumacher azonban a nyomában maradt és az utolsó kör végén visszaelőzte az oroszt, aki a célegyenes előtti padlógázas szakaszon csúnyán rálegyezett. A német pilóta ki is fakadt rá a csapatrádióban, feltéve a kérdést, hogy Mazepin vajon mindkettejüket meg akarta-e ölni.

Günther Steiner ugyanakkor már nem tulajdonított nagy jelentőséget a veszélyes incidensnek és félreértésnek nevezte azt a Haas futam utáni közleményében. Mazepintől most igen érdekes és nehezen hihető magyarázatot kaptunk arra, hogy pontosan mire gondolhatott a főnöke. „Bakuban félreértés történt, ami a tapasztalataimból és abból adódott, hogy mire számítottam Micktől. Általában amikor megelőznek egy ellenfelet, a versenyzők a belső oldalt választják, mivel a féktáv miatt ez a legelőnyösebb.

„Egyszerű félreértésről volt szó. Azt hittem, hogy Mick a bal oldalamon fog elmenni, hiszen ha megnézzük, mindenki ezt csinálta. De ő jobbra ment. Talán az is közrejátszott, hogy az utolsó körben voltunk és nem számítottam erre. De természetesen nem állt szándékomban senkit sem megijeszteni. Mondjuk a Forma-1-ben mindenki magas szinten van, senki sem ilyen meg az ilyesmitől" – idézte az oroszt a sports.ru.

Mazepin megmagyarázta Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Clive Rose

Mazepin magyarázata több helyen is sántít. Először is az előzés az egyenes legelején történt, a két autó között pedig akkora volt a tempókülönbség, hogy Schumacher már a rajtrácsig, nemhogy az első kanyarig bőven elment volna a csapattársa mellett, a féktáv szempontjából így nem sok jelentősége volt az oldalválasztásnak.

De még ha lett is volna, nem szabad elfelejteni, hogy az utolsó kör végén jártak, azaz a célvonal után már édes mindegy, hogy ki hogyan érkezik a féktávra, hiszen addigra leintették őket.

Mazepin abban is téved, hogy mindenki ezt csinálja. Schumacheren kívül senki sem panaszkodott arra a verseny során, hogy az előtte haladó rálegyezett volna. Olyan eset akadt (Pierre Gasly és Sebastian Vettel között), amikor az elöl haladó (Gasly) elmozdult valamelyik oldalra, de ez a mozdulat még azelőtt történt, hogy a hátul haladó (Vettel) közvetlenül mögé ért volna, így éppen elég ideje volt reagálni és a másik oldalt választani. Mazepin azonban már akkor rántotta a kormányt jobbra (miközben a sisakjának pozíciója alapján végig a jobb oldali tükröt nézte), amikor Schumacher is elkötelezte magát a jobb oldal mellett.

A pillanat, amikor Gasly elindul balra Vettel előtt, hogy védje a belső ívet Forrás: F1 TV

Amiben pedig a legnagyobbat tévedett az orosz, az az, hogy mindenki a bal oldalon előzött a célegyenesben.

A valóság ezzel szemben az, hogy a célegyenesben történt előzések többségét a jobb oldalon hajtották végre,

miután az elöl haladók többsége a belső ívet védte. A jobb oldalon ment el Lewis Hamilton Charles Leclerc mellett a 2. körben; Max Verstappen Leclerc mellett a 7. körben; Sergio Pérez Leclerc mellett a 8. körben; Vettel Gasly mellett a 36. körben; Antonio Giovinazzi Valtteri Bottas mellett a 38. körben és Leclerc Gasly mellett az 50. körben. Az elöl haladó pedig egyik esetben sem érezte szükségét annak, hogy rálegyezzen a hátulról érkezőre.

Haugnak és Ralf Schumachernek sem fér bele az ilyesmi

Michael Masi versenyigazgató a futam után elismerte, hogy elkerülte a figyelmét Mazepin tette, de ígéretet tett rá, hogy utólag meg fogják vizsgálni azt. Büntetést az orosz azonban alighanem már nem fog kapni, amire utalnak Masi azon szavai is, hogy „ha szükséges, elbeszélgetek az érintett csapattal és versenyzővel."

Pedig a manapság televíziós szakértőként dolgozó, korábban a Mercedes motorsport-igazgatójaként tevékenykedő Norbert Haug szerint egyértelműen büntetni kellett volna az oroszt.

A Michael Schumacherrel a Mercedesnél 2010 és 2012 között együtt dolgozó szakember szerint pedig Mick Schumachernek is fel kell emelnie a hangját. „Mick nagyon kiegyensúlyozott, és ha bármikor is felemeli a hangját, arra minden oka megvan. Ez az a helyzet, amikor nagyon-nagyon hangosnak kell lennie és az asztalra kell csapnia a csapatmegbeszélésen. Remélhetőleg ezt tette" – nyilatkozta a német Skynak.

Haug (jobbra) megbüntette volna Steiner versenyzőjét Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Haug biztos benne, hogy Günther Steiner „nem hagyott kétséget afelől, hogy [Mazepinnek] miként kell vezetnie a jövőben. Nemcsak a csapattársával szemben,

Ugyanígy gondolta a korábbi F1-es pilóta Ralf Schumacher is. „Őszintén, amit Nyikita csinált, az hihetetlenül veszélyes. Az ilyesmi 300 km/h felett abszolút olyasmi, amit nem lehet csinálni, és amit büntetni kellene" – írta az Instagramon Mick Schumacher nagybátyja.

Szavazzon!

Ön szerint büntetést érdemel Mazepin?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!