Vágólapra másolva!
Lojális marad a McLarenhez fiatal pilótájuk, Lando Norris, szerinte jövőre tovább fejlődhet a csapat. Magát egyre felkészültebb pilótának tartja, de látja, hogy még a legjobbaknak is van mit tanulni.

A Monacói Nagydíj előtt a McLaren bejelentette, hogy meghosszabbították Lando Norris szerződését, így brit tehetségük a következő évek során is a wokingi istálló tagja marad. Ez mindkét fél részéről erős elköteleződés, Norris optimista a csapat jövőbeli kilátásai kapcsán, részben azért, mert a McLaren új szélcsatornát is épít és úgy véli, a szabályváltozások is kedveznek nekik.

Norris a McLaren pilótája marad Forrás: McLaren

„2022-ben minden megváltozik – nyilatkozta a Racefans.net-nek. – Pár éve már adottak a szabályok és jelentős hátrányban voltunk. Sokat behoztunk és elég jó, hogy ennyire felzárkóztunk, de 2022-ben minden más lesz. Hiszek abban, hogy sokkal jobb helyzetből indulhatunk majd, a lehető legjobb formában.”

Norris 2017 óta a McLaren tagja, máig hálás azért, hogy tesztlehetőséget biztosítottak neki és pénteki szabadedzéseken is autóba ülhetett, úgy érzi, ez felkészítette őt az állandó F1-es szereplésre. Ő maga is sokat tett azért, hogy megismerkedjen a csapat tagjaival, azóta is kötődik hozzájuk, szerinte ez a lojalitás alapozza meg a tiszteletet a csapatnál.

Bár felmerült, hogy ha várt volna, Norris talán jobb ajánlatot is kapott volna a következő évekre, ő azonban azt mondta, „biztosan nem lenne könnyű döntés” elhagyni a McLarent, ahol idén meglepetésre már vezető szerep jut neki, hiszen új csapattársa, Daniel Ricciardo egyelőre nem tud egyenletesen teljesíteni.

Norris szerint a helyzet annak is köszönhető, hogy sokat fejlődött a bemutatkozása óta,

de elismerte, még mindig van mit tanulnia. Viszont, úgy véli, még a mezőny legjobbjai is fejlődnek köztük Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo is.

Norris a McLaren színeiben mutatkozott be az F1-ben Forrás: Formula 1 via Getty Images/2021 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

„Sok szempontból még mindig az elején járok. Elég megnézni Danielt vagy Lewist, aki hihetetlen versenyző, de még most is azt mondja, hogy szokott hibázni, és még mindig tud fejlődni. Hosszú út áll előttem, mire elérek abba a fázisba, de a néhány ezelőtti önmagamhoz képest sokkal felkészültebb versenyző lettem.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!