Emlékezetesre sikeredett az Azeri Nagydíj időmérője, hiszen négy alkalommal is meg kellett szakítani, ami a 2016-os Magyar Nagydíj kvalifikációjával holtversenyben rekord. Az utolsó piros zászlóra Cunoda Juki miatt volt szükség, aki a 3-as kanyarban ment neki a falnak, ám pár másodperccel később Carlos Sainz is megpördült azon a szakaszon, aminek következtében elvesztette az első szárnyát. Ez utóbbi már nem számított abból a szempontból, hogy a Q3-at megszakították, és mivel már alig volt hátra belőle, le is intették. Ennek Charles Leclerc örülhetett a legjobban, aki újabb pole pozíciót szerzett.
A felvételek alapján úgy tűnt, hogy a japán pilóta hibázott, mint ahogyan korábban Daniel Ricciardo is pórul járt a pályának azon a részén. A mezőny legfiatalabb versenyzője pedig el is ismerte, hogy ő volt a felelős a történtekért.
Túl későn léptem a fékre, aminek következtében nekimentem a falnak
– nyilatkozta a Sky Sportsnak az egyébként pályafutása eddigi legjobb időmérőjét produkáló, 8. helyen végző, de Lando Norris büntetése miatt eggyel előrébbről rajtoló versenyző. – A bejáratnál blokkoltak a kerekeim, így esélyem sem volt, hogy el tudjak kanyarodni, és eltaláltam a falat. Kár érte.”
Ezt követően jött Sainz, aki közvetlenül a kanyar előtt pördült meg. A spanyol pilóta már a baleset után jelezte, hogy az előtte történtek is szerepet játszottak abban, hogy ő is pórul járt. A leintés után pedig elárulta, félrerántotta a kormányt. Az már balszerencse, hogy ezzel a falnak ütközött, de máshol ennél is rosszabbul járhatott volna.
330 km/h-val mentem, amikor láttam a füstöt, és nem tudtam, hogy sikerült bevennie a kanyart, vagy balesetet szenvedett
– utalt Cunodára. – Ezért a fékre tapostam, nyilván keményen, hogy bevegyem a kanyart, de utána láttam, hogy ütközött, és elrántottam a kormányt.”
Az 5. pozícióban záró Sainzcal zsinórban a második időmérőn fordul elő, hogy valaki közvetlenül előtte töri össze az autóját a kvalifikáció végén, hiszen Monacóban Leclerc hibázott. A Ferrari pilótája természetesen nem boldog emiatt. „Nem ideális, hogy az [aktuálisan] előttem haladó autó két egymást követő hétvégén is balesetet szenved a Q3-ban.”
Ami a pole pozíciót megszerző Leclerc-t illeti, a monacói pilóta elismerte, hogy a szélárnyék sokat segített neki, ám úgy vélte, nem csupán ezért végzett az élen. Hozzátette, az időmérő megszakítása nélkül ennél is jobb körre lehetett volna képes.
Azt hittem, elég sz** kör volt
– kezdte a leintés utáni interjújában. – Két vagy három kanyarban hibáztam, ugyanakkor Lewis nagyon meghúzott az utolsó szektorban, ami sokat segített. Összességében úgy vélem, hogy a szélárnyék nélkül is harcoltunk volna a pole-ért. Olyan versenyképességre számítottam, mint amilyet ma mutattunk. A piros zászló előtt tovább javultam, de így is boldog vagyok.”