Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton némi meglepetésre George Russell mögött végzett az Ausztrál Nagydíjon. A hétszeres világbajnok dicsérően nyilatkozott az újdonsült csapattársáról, aki úgy tűnik, hogy hamar felvette a ritmust a Mercedes dinamikájával. Hamilton méltatta Russell hétvégi teljesítményét, és a fiatal brit második helyét a pilóták világbajnoki pontversenyében pedig egyenesen „hihetetlennek" nevezte.

Mindkét Mercedes pilóta a 2022-es F1-es szezon eddigi összes versenyén szerzett pontot, annak ellenére, hogy a csapat komoly problémákkal küzd. Továbbra sem sikerült kiküszöbölniük az autó pattogását, valamint a túlmelegedés is problémák sorát gyarapítja. A szerencsének is köszönheti a Mercedes, hogy az eddigi három futam mindegyikén pontot szerzett, mivel a Red Bull autói sorra estek ki előlük, így különösebb nehézség nélkül vihettek haza pontokat.

A legutóbbi két futamon azonban Russell Hamilton is legyőzte, és megszerezte első dobogós helyét az ezüstnyilakkal a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon.
Hamilton a vasárnapot a negyedik helyen zárta, mivel a W13-as túlmelegedés miatt nem tudott jobb pozícióért csatázni.

Hamilton elismerően nyilatkozik Russellről, aki szerinte "elképesztő" munkát végzett
Russell kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt eddig a Mercedessel, folyamatosan pontokat szállít a csapatnak. Nem véletlen, hogy a második helyen áll a világbajnoki rangsorban, bár még mindig jelentős, 34 pontos a lemaradáss az éllovas Charles Leclerchez képest.

Hamilton eközben az ötödik helyen áll, egy hellyel megelőzve a tavalyi riválisát, Max Verstappent, aki folyamatos technikai meghibásodásokkal küzd.
Amikor arról kérdezték, mennyire örült neki, hogy Russell a Melbourne-i dobogót követően a világbajnoki pontverseny második helyén áll, Hamilton azt mondta:

Jobb teljesítményre van szükség a Mercedestől
Hamilton és Russell is nyíltan beszélt arról a tényről, hogy a Mercedesnek még mindig van tennivalója az autóval kapcsolatos problémák megoldásán, annak ellenére, hogy Ausztráliában jó eredményeket értek el, fontos pontokat szereztek a csapatnak. A hétszeres brit világbajnok azt mondta, hogy a Mercedes továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb jobb teljesítményt tudjanak nyújtani a pályán.
„Sok olyan területet látunk, ahol tudnánk javulni." – mondta a brit pilóta.

- nyilatkozta Hamilton.
Forrás

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!